Kiss István Dezső – nyugdíjas, Kiskőrös
Egy éve keresztelkedtem meg. Megözvegyültem és Istenhez fordultam, mert belső kényszert éreztem Isten megismerésére. Ekkor szomorúságomban átölelt az Úr. Olvastam, hogy „aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül”. Azt mondtam: én már hiszek, de még nem vagyok megkeresztelve. Többször is beszélgettünk Lupták György lelkész úrral. Megtörtént a keresztelés, és azóta itt örvendezek az Úrban. Az úrvacsorai testvéri közösség nagyon fontos nekem. Az a szeretet, amivel Isten átölelt olyan nagy, hogy mióta hiszek, nem tudok haragudni.
Az Istennel és a gyülekezettel való közösséget hasonlónak tekintem a családi közösséggel. Ez azt jelenti, hogy szeretetteljes, családias közösséget alkotunk az Úr Jézus Krisztusban való hitben. A Szentírás szerint, ha szeretetben vagyunk, akkor Jézusban vagyunk. A valóságos közösség az, amikor valóban közös az életünk, tudunk egymásról, megtartjuk egymást. Az első keresztények olyan közösséget alkottak, ami egészen máig hat. Ma is hasonló példaképnek kell lenni.


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala