Apukává válni egyszerre rendhagyó, mégis teljesen hétköznapi dolog. Nekem például azon a napon lett biztossá, hogy gyerekem lesz, amelyiken lelkésszé szenteltek. Nagyon különleges nap volt tehát, de mégis, mindkettőre évek óta vártam, így aztán a különleges összekapcsolódott a szükségszerűvel: ennek pontosan így kellett történnie, gondoltam.

A babavárás is a hétköznapi és a különleges kettősségében telt. Először tökéletesen megváltozott tudatállapot jellemzett – a feleségemet valamiféle éteri csodalénynek láttam, akit a széltől is óvni kell, ágyba kapta a reggelit, és az üres bevásárlószatyrot is kikaptam a kezéből, nehogy már ő cipelje. Ám a kedves gratulációkat hanyag félmosollyal fogadtam, elvégre az egész processzusból, amely egy gyerek létrejövetele, a férfiak viszonylag kisebb, és kellemesebb részfeladatot kaptak.