A 620 oldalas programfüzetet megkapva az ember először az információ áradattól letaglózva érzi magát és első pillanatban felmerül a kérdése, vajon hogyan fogja ebből kiemelni a fontosabbakat, meg egyáltalán hogyan fogja eldönteni azt, hogy mi az érdekes számára ezek közül. Hiszen itt 5 nap alattannyi minden történik, mint sokszor nálunk idehaza egy év alatt kis egyházunkban.
Aztán a fontosabb programokat áttekintve rájön, mégis mit szeretne, de akkor meg kiderül, hogy több is fut egymással párhuzamosan, ráadásul a városkülönböző szegletében, így lehetetlenség lesz még az érdekes témákat is feldolgozni. És ekkor jön a kétségbeesés és a kétely, vajon mi értelme van egy ilyen programdömpingnek? Ki az egyáltalán, aki itt meg tudja találni azt, ami neki kell és olyan mennyiségben, amennyiben szeretné.
A német barátok aztán megnyugtatólag mondják: mi sem fogjuk tudni megnézni az összes kedvelt témánkat, de egy kényelmes cipő mindenképpen jól fog jönni.
De nem is a mindent begyűjtés a cél. A legfontosabb pedig az, hogy jó együtt lenni a Kirchentagon. Elnézve a pihengető, aztán helyszínek között cikkázó embereket, a zenére táncolókat, vagy a csendben meditálókat, az előadásokon aktívan kérdezőket, vagy a barátaikkal csacsogókat, rájöhetünk arra, hogy a Kirchentag arra való, hogy ismerettségeket kössünk.
Régi barátokkal találkozzunk és újakkal ismerkedjünk meg. Alapvetően közösségben legyünk más keresztényekkel. S ehhez persze hozzátartoznak a programok is, a véleménycsere, a koncert, a kiállítás, a film, az előadás, az istentisztelet, a bibliatanulmány...stb., minden, „Amennyire szükséged van”.