Az elsős hittanosok köszöntése után került sor Szemerei Eszter, gyülekezetünk főállású hitoktatójának megáldására. Az előttünk álló tanévben Eszter vezeti a legtöbb hittancsoportot, így ezúton is kérjük Isten áldását az ő munkájára, amit a gyermekek körében. „Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a gyerekek a hittanórán pozitív élményt szerezzenek Istennel, a kereszténységgel és az evangélikus egyházzal kapcsolatban, személyes kérdések merüljenek fel bennük, amikre maguk is választ akarnak majd később találni, akár hittanórán kívül is. Egy olyan folyamatot szerettem volna elindítani a gyerekekben, hogy ők maguk (akár a távolabbi jövőben, amikor megérnek rá), szívesen keressék tovább Istent és Jézust az evangélikus egyház segítségével.” – írja Eszter.
A tanévnyitóra választott igéről, a 2Tim 1,14-ben megtalálható részletről beszélt Pongráczné Győri Boglárka: „A Rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által!” Az igehirdetésben elhangzott, hogy nemcsak tárgyak, személyek lehetnek kincsek, hanem bizony, a hit is! „Pál apostol erre hívja fel a figyelmünket Timóteusnak írt levelében, hogy azt a kincset, amit az Isten rá bízott, azt a kincset őrizze meg! Arra vigyázzon, azt tartsa fontosnak. Milyen jó lenne, ha mi is meg tudnánk fogadni Pál apostol tanácsát és az Isten legnagyobb kincsét, amit nekünk ad, a hitet, meg tudnánk őrizni egész életünk során. De jó tudni, hogy ő ebben segít. Segít szeretetével, segít igéjével.” – hangzott el.
A prédikáció után a hónap első vasárnapja révén úrvacsoraosztásra került sor. Megható és örömteli volt látni, hogy rengeteg gyermek odatérdelt családtagjaival az Úr oltára elé és mosollyal, vágyakozó tekintettel várták, hogy kaphassanak áldást.
Az istentiszteletet követően kezdődött csak igazán a nagy kincsvadászat. A gyerekek kilépve a templom elé négy csoportban indultak a szembe levő parkba. A két állomás teljesítése után a templomban négy csapat, négy helyszín közül választhatott és ott kereshetett kincseket. Azok, akik a keresztelő kutat választották, azok találták a legtöbb kincset, de a többiek sem szomorkodhattak, hiszen ők is találtak „finom” kincset. A szülők pedig mindeközben a templom előtti téren frissen sült pogácsa mellett szurkolhattak.
És miért lesz egész évben kincskeresés? A családi istentiszteletek során egészen jövő év májusáig lehetőség van egy kincses térkép alapján a legtöbb kincset megszerezni, hogy a tanév zárásakor az „Év kincsvadászai”-t kihirdethessük.
Nekünk lelkészek számára, de azt gondolom mindenki számára, aki ezen vasárnapon eljött a templomba és részese volt az istentiszteletnek olyan kincseket kapott, amikért hálásnak kell lennünk az Úristennek és ezeket egész életünkre meg kell őriznünk.
Kaposvári Evangélikus Egyházközség hittanosainak mottója tehát 2015/2016-ban: KINCSVADÁSZATRA FEL!