– Gazos, indás, elhanyagolt ösvényen lehetett átjutni a házhoz, amelynek tornácára a felvezető lépcsők is hiányosak voltak, a falak repedeztek, a kémény csaknem ledőlőben volt, tartva attól, hogy egyszer beszakítja a tetőzetet. Az idetévedő a házba sem tudott bemenni. Az emlékmúzeumként 1966 nyara óta, Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének nyolcvanadik évfordulója óta nyitva állt hely 2007-ben, egy megyei közgyűlési döntés értelmében, financiális okok miatt meghatározatlan időre bezárt – emlékezik vissza Kerecsényi Zoltán, aki akkoriban először a strand felől, vízi biciklin tudta csak megközelíteni a leláncolt kapujú emlékhelyet.

Elszörnyülködve a látottakon elhatározta, nem hagyja annyiban a dolgokat. Elkezdte beleásni magát Bajcsy-Zsilinszky Endre élettörténetébe, a vele kapcsolatos Veszprém megyei emlékek kutatásába. A nagyobb impulzust pedig akkor kapta, amikor rábukkant arra, hogy Bajcsy-Zsilinszky személyi titkára bizonyos Kerecsényi Imre (!) volt – akiről még nem derült ki számára, hogy csak névrokon-e, vagy feltehetően egy távoli, például alföldi családi ághoz tartozott-e –, Bajcsy-Zsilinszky feltétlen híve; Zsilinszky lapjánál, az Előőrsnél alkalmazta először, majd szinte minden bizalmas dolgába beavatta, intézte papírügyeit, levelezését, telefonjait stb.

Kerecsényi Zoltán e hatások nyomán kezdett el leveleket és cikkeket fogalmazni Bajcsy-Zsilinszky emlékét felidézendő, a megyei közgyűlés kulturális bizottsága tagjaként felszólalt az emlékhely megmaradása érdekében, majd elkezdte az immár hatodik esztendeje hagyománnyá vált, június elején, Bajcsy-Zsilinszky születésnapja körül, a pálkövei háznál lévő alkalmak szervezését.

Életre hívta az antifasiszta szövetségen belül a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottságot is. Kerecsényi Zoltán – vallomása szerint – igen sok segítséget, bíztatást kapott munkájához elsősorban dr. Vitányi Iván szociológus-politikustól és dr. Horváth János egyetemi tanártól, parlamenti korelnöktől, volt kisgazda képviselőtől – attól a két embertől, akik még személyesen is ismerhették Bajcsy-Zsilinszky Endrét, s vele együtt, a nemzeti ellenállás tagjaiként megszenvedték az üldöztetést, a második világégés vészterhes idejét. Vitányi Iván a sopronkőhidai fegyházban cellaszomszédja volt Zsilinszkynek, mellőle vitték el kivégezni, Zsilinszky az utolsó étkét az akkor tizenéves Vitányira hagyta.

Az emlékbizottság első ülése óta, alig négy év elteltével, Kerecsényi Zoltán egyfajta csodaként aposztrofálja a megvalósult eredményeket. Mint mondja: a megyei múzeum kezelésében évtizedekig működött a pálkövei kis emlékház, nekik azonban konkrét tervei voltak az épület és környezetének kulturális-turisztikai központtá fejlesztésére, de megfelelő pénz nem állt rendelkezésükre.

A pálkövei Bajcsy-Zsilinszky emlékmúzeum történetében perdöntő év volt a 2011-es, rendezni kellett a kiállítóhely további sorsát, mert egyébként elvesztette volna működési engedélyét.

– Ez akkor engem rendkívül érzékenyen érintett, azonnal levelet írtam a megyei közgyűlésnek, a múzeumnak, a kővágóörsi önkormányzatnak, s személyesen is – nem egy ízben – leutaztam, hogy megpróbáljam megnyerni őket a Bajcsy-Zsilinszky-emlékek megmentéséhez – emlékezik vissza Kerecsényi. – Örültem, hogy a megyei múzeum, illetve a kővágóörsi-pálkövei önkormányzat illetékesei asztalhoz ültek, konstruktívan tárgyaltak. Majd új helyzet állt elő, amikor az állam a saját, lokális, települési hatókörbe adta át a helyi múzeumok, kiállítóhelyek működtetését országszerte. Szerintem ez jó intézkedés volt, mert így a helyiek valóban magukénak kezdhették érezni a saját településükön lévő szellemi-nemzeti örökségeket, ebben az esetben a pálkövei Bajcsy-Zsilinszky-emlékhelyet. Ki kell emelnem a polgármester, Horváth Dezső személyét, akit az első pillanattól fogva sikerült bevonni az emlékőrzésbe, majd a 2012-ben megalakított Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság munkájába. Ettől a pillanattól kezdve nem volt megállás!

Négy esztendővel ezelőtt, amikor létrejött az emlékbizottság, elhatároztuk, hogy a 2012 és 2016 között esedékes, Bajcsy-Zsilinszkyvel kapcsolatos évfordulókat (2013: 70 éve volt utolsó szabad nyara Pálkövén, 2014.: megölésének 70. évfordulója, 2015: méltó eltemettetésének 70. évfordulója, 2016: világra jöttének 130. évfordulója) méltóképpen előkészítjük, megszervezzük, megünnepeljük.

Így az elmúlt esztendők során számos emlékülést, főhajtást tartottunk vidéken, egyebek mellett Kővágóörsön, Pálkövén és a fővárosban, közreadtunk nem egy kiadványt, képeslapot Bajcsy-Zsilinszky emlékére, megalapítottuk a Bajcsy-Zsilinszky-emlékplakettet, amelyet idén immár harmadik alkalommal nyújtunk át az arra érdemesült, bajcsy-zsilinszkys emlékfenntartóknak. S közben létrejött emlékbizottságunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagozata is. Így nyugaton Pálköve, a Zsilinszky szívének legkedvesebb hely, a hajdani alkotó- és pihenőhely, keleten Tarpa, az egykori választókörzet, s a végső nyugvóhely jelentik az összekötő kapcsokat a Bajcsy-Zsilinszky-kultusz fenntartásában. Nemzetünk nagy alakja, a mártírrá lett publicista, parlamenti honatya, Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékezetét ápoló-fenntartó emlékbizottságunk elmúlt négyesztendős működése mérföldkőhöz érkezett.

Az idei, 130. évfordulót 2016. június 5-én megkoronázta a pálkövei kis nyaralóház szomszédságában felállított mellszobor, melyet büszkén mutatott meg Kerecsényi Zoltán. Évről-évre, a háznál szervezett ankétokon, koszorúzási eseményeken erősödött meg benne az a gondolat, hogy itt, ezen a helyen egyszer mindenképpen egy szobornak is kellene állnia Zsilinszkyről.

– A tavalyi pálkövei találkozón elmondott beszédemben arra kértem a megjelenteket, hogy segítsenek a szobor megvalósulásában. A település polgármestere elsőként „ugrott”, hogy ő mindenben támogatni fogja az elképzelést, mert valóban, kerek évforduló közelít, s illő lenne az emlékházhoz egy méltó szobor is. Volt középiskolai osztályfőnököm férje, a nagy múltú Pápai Református Kollégium igazán tisztelt és elismert, nyugdíjas művésztanára, Kiss László jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha őt kérnénk fel erre a nemes feladatra, hiszen már korábbról jól ismertem munkáit, például Bocsor István, Lőrincze Lajos, Fabiny Tibor professzorokról vagy Nagy László költőről készített alkotásait. S nem utolsó sorban a művész itt alkot Pálköve mellett, Ábrahámhegyen – gondoltam.

Kiss László örömmel vállalta a munkát, s nemcsak azért, mert a hely ideköti, hanem mert dabronyi születésűként, lutheránusként az a Bárdosi Jenő volt gyermekkorában a lelkésze, aki 1944 karácsonyán, a Bajcsy-Zsilinszky kivégzése előtti utolsó órák-percek hű tanúja volt. A sopronkőhidai börtön evangélikus lelkészeként a cellában ő gyóntatta meg Bajcsy-Zsilinszkyt, s ő szolgáltatta ki neki az úrvacsorát. Bárdosi Jenő emlékét is fenntartja emlékbizottságunk, a nyugdíjas éveiben pápai kisegítő lelkészként és a Pápai Református Gyűjtemények munkatársaként 1985-ben bekövetkezett haláláig tevékenykedő Bárdosit Pápán, az Alsóvárosi köztemetőben helyezték örök nyugalomra. Sírjára minden évben koszorút viszünk.

„Álomszerű” volt az, ahogyan idén, 2016. június 5-én, a kerek évfordulón besétálhattunk az immár jelentősen megszépült ház udvarára, s ott már Bajcsy-Zsilinszky Endre tekinthetett reánk kőbe formálva – emeli ki az emlékszobor elkészíttetésének kezdeményezőjeként Kerecsényi Zoltán, aki szerint a művész, Kiss László valóban alapos munkát végzett, élethűen mintázta meg a politikust. Szerinte ez a portré hasonlít leginkább Bajcsy-Zsilinszkyre.

– Tudomásunk szerint a budapesti, Deák téri, a szarvasi, a tarpai és a kiskunfélegyházi után ez az ötödik köztéri Bajcsy-Zsilinszky-szobor az országban.

Nemcsak a szobrot mutatja örömmel Kerecsényi Zoltán. Hosszú idők után, már-már az enyészet pusztító karmai közül menekült meg a ház; szintén az önkormányzat hathatós támogatásának köszönhetően, új térburkolatot kapott az előtere, újjáépítették a lépcsőket, bevakolták, újrafestették a repedezett falakat, és az egész területet új kerítéssel vették körül. Bajcsy-Zsilinszky Endre pálkövei emlékhelye már nem elhanyagoltan fest. S mindezeken kívül még egy újítás is történt az idei évfordulóra. A házban kiegészült a látnivaló. A megmaradt, régi berendezési tárgyakon túl színes tablókra, ún. „roll-up”-okra szerkesztett részletes életrajzi kronológia segíti képekkel, idézetekkel végigkísérni a látogatókat a nagy magyar politikus, publicista és pálkövei gazda kalandos életpályáján. A tablókat és a kronológiát szintén Kerecsényi Zoltán állította össze (az anyagot D. dr. Harmati Béla ny. evangélikus püspök lektorálta), s ugyancsak ő írta és szerkesztette az emlékházba látogatók számára ingyenesen közreadott Bajcsy-Zsilinszky-köteteket is: a 2013-ban megjelent Az utolsó nyár címűt, amely Zsilinszky 1943-as utolsó nyaráról és a második világháború alatti ellenállási mozgalmakról ad ismertetést, valamint a 2015-ben reprintként újranyomott Illyés Gyula: Zsilinszky című könyvet, és az idei évfordulóra kiadott Emlékfüzetet, amely kortárs visszaemlékezéseket, illetve a közelmúlt cikkválogatásait tartalmazza.

A beszélgetésből, s az eddig felmutatott eredményekből kitűnik, hogy Kerecsényi Zoltánnak mindene a pálkövei, zsilinszkys emlékápolás. Lelkesen számol be a megvalósult dolgokról, s beszél magáról Bajcsy-Zsilinszkyről.

– Ez a ház a magyar történelem része, hovatartozás nélkül mindenkinek meg kell becsülni! – hangsúlyozza Kerecsényi. – Bajcsy-Zsilinszky Endre Veszprém megyében, Pálkövén tartózkodott a legszívesebben, 1943-as utolsó, szabad nyaráig itt találkozott barátaival és harcostársaival, akikkel együtt gondolkodott és munkálkodott az ország jobb jövőjéért. Számtalan újságcikke jelentős tanulmánya, beszéde, memoranduma is itt született, különösen az 1943-as esztendőben. Többek között járt itt Szakasits Árpád és idősebb Antall József is, később pedig tisztelgő fia, az akkori miniszterelnök. Valamikor 1944 nyarán a fegyházból ekképp írt Zsilinszky: „Ha itt kellene hagynom ezt a szép világot, majd egyszer, Pálkövén, mondják el helyettem Juhász Gyula költeményét: »Szeretnék néha visszajönni még...« De azért ne sajnáljanak, és ne nagyon búsuljanak miattam. Elértem azt, amit akartam: szolgáltam hazámat, mint bujdosó kuruc »de így éltünk vitéz módra«.” Ezt több mint hetven év után, az idei szoboravatókor felidéztem – mondja, majd ekképp folytatja:

– Bajcsy-Zsilinszky Endréről az utóbbi húsz esztendőben szinte megfeledkeztek Magyarországon. Elfelejtették. Vagy inkább elfeledtették. Egyébként érthetetlen módon, mert szerintem ő az a személy, aki példa lehetne sokfajta meggyőződésű magyarnak. Megrázóan bátor és bámulatra méltóan sokrétű tevékenység volt az övé. Igen kevesen tudják azt, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre üldözöttek oltalmazója is volt. Rendkívül nagy erővel küzdött az újvidéki ügyek, a zsidó munkaszolgálatosok sorsának enyhítése, a politikai elítéltek helyzetének javítása, az antifasiszta harcosok börtönből való kijutása érdekében is. Fáradhatatlanul tárgyalt, levelezett, memorandumokat szerkesztett, cikkezett; lapjában sorra jelentetett meg leleplező anyagokat. Féja Géza írta róla egykor, hogy „fogyhatatlan megértő jóság lélegzett belőle. Nem csupán a jó ügyért tudott síkra szállni, hanem minden elnyomott, félrelökött értékért és emberségében megbántott honfitársáért is”. Bajcsy-Zsilinszky világéletében nagy érdeklődést mutatott a kultúra iránt is. Közel állt hozzá az irodalmi élet, az írók világa. Szívén viselte sorsukat, lapjaiban sokuknak lehetőséget, kenyeret biztosított, és védte őket. Nem volt kérdéses számára, hogy segítsen a zsidóságukért vagy más miatt üldözött író és művész barátain. 1943-tól kezdődően a politikai és származási okokért üldözöttek szinte egyfajta panaszirodaként fordultak hozzá. Többek között – és a teljesség igénye nélkül – segített Zsolt Bélának, Radnóti Miklósnak és Hont Ferencnek is. Közbenjárására 1943 tavaszán Radnóti Miklós átmenetileg felmentést kapott a munkaszolgálat alól. Egyébként Radnótinak is van ide kötődése – hívja fel a figyelmet Kerecsényi –, talán nem lehet véletlen, hogy pont itt, ezen a környéken, Pálköve szomszédságában volt a nászútja Fannival 1935 augusztusában. Erről egy fennmaradt fotó is tanúskodik az utókornak, ahogyan a kővágóörsi katolikus templom előtti úton állnak. Emlékbizottságunk 2013 szeptemberében ennek a nászútnak, Radnóti és Fanni emlékére is emléktáblát állított a kővágóörsi könyvtárépület falán.

Bajcsy-Zsilinszky számomra példakép. Ő is sokat vívódott, sokáig keresgélt, sok vargabetűt írt le politikai élete folyamán. Senki sem úgy látja meg a napvilágot, hogy kiforrott nézetei vannak, s a világ is gyorsan változik, ki előbb, ki utóbb jut el bizonyos felismerésekhez. Bajcsy-Zsilinszky Endre különleges ember volt. Protestáns, evangélikus őseinek ellenzéki konok magatartásával hitte, hogy küldetése van, feladata, amit csak ő tud elvégezni hazájáért, amint arról kivégzése előtt vallott lelkészének a siralomházban. Az utolsó szabad nyara, 1943-ban azért is volt fontos állomása életének, mert hatására, újabb erők közeledtek a Hitler-ellenes mozgalomhoz, többek kezdték felismerni az összefogás szükségességét. Megalakult a Kisgazdapárt polgári és agrártagozata, és új programot kezdett szerkeszteni Bajcsy-Zsilinszky, amely A kisgazdák, földmunkások és polgárok Kossuth pártjának programja címet viselte. Miután a szóban forgó nyáron angol–amerikai csapatok szálltak partra Szicíliában, s rövidesen Mussolini hatalma összeomlott, ezekben a napokban nyújtotta át Kállay miniszterelnöknek a Független Kisgazdapárt nevében memorandumát, melyben leszögezte, hogy már itt az idő a külpolitikai lépésekre, a németektől való elszakadásra, vagyis megfogalmazta mindazokat a javaslatokat, amelyek egy valóban eredményes kiugrás feltételeit biztosíthatták volna. Természetesen mindezt sokan nem nézték jó szemmel. De a háborúellenes memoranduma az antifasiszta harc fontos tényezője volt, ennek alapján jött létre a demokratikus, németellenes alapokon álló pártszövetség, a Független Kisgazdapárt és Szociáldemokrata Párt között 1943. augusztus 7-én, mely hivatalosan érvényben maradt a háború után is. Ez az időszak megmutatta, hogy a legkülönfélébb felfogások, társadalmi irányzatok és a különböző vallási árnyalatok is szépen megférnek egymás mellett.

Kivételesen szerencsés embernek mondhatom magamat, hogy ismerhetem, s hallgathatom az egykori nemzeti ellenállás még élő két tagját, emlékbizottságunk két tiszteletbeli elnökét, prof. dr. Horváth Jánost és dr. Vitányi Ivánt, akik még személyesen ismerték Bajcsy-Zsilinszky Endrét, és akik személyesen átélték, megszenvedték azokat az embert próbáló időket. Éppen ezért, igen fontosnak érzem, hogy Horváth János és Vitányi Iván történeteit, a Bajcsy-Zsilinszky-féle eszméket, az ellenállói tevékenységükért megélt kínzásokat, a nácizmus embertelenségét mind szélesebb körben megismertessük az érdeklődőkkel. Van értelme, aktualitása felidézni ezeket az erőfeszítéseket, ma különösen, amikor oly sok rossz dolog erősödését látjuk. Bajcsy-Zsilinszky meggyőződése volt, hogy a hazafiság egyszersmind antifasizmust is jelent. Bajcsy-Zsilinszky Endre azt üzeni ma is, hogy az antifasizmus a humanista ember alapvető erkölcsi értékeinek része. Ezt minden jóérzésű magyarnak szem előtt kell, kellene tartani. Nem szabad engedni, hogy teret nyerjen a harag, a gyűlölet, a megbélyegzés.

Minden nemzetnek vannak jelképei, nagy emberei, szentjei. Nekünk, magyaroknak különösen vannak. Múltunkból számos példa áll előttünk, büszkén kell tekintenünk a Szent Istvánokra, a Mátyás királyokra, a Kossuthokra, a Petőfikre, az Adykra, a Bajcsy-Zsilinszkykre. Ők valamennyien a tisztesség példaadói voltak. Már az első uralkodó intelmeiben a magyar nemzet befogadóképességére, elfogadó képességére tanít. A második világégés viharában sok magyar ember fogadott be és segített idegeneket, üldözötteket. Gondolok itt a sok-sok közül például Trom Aladárra, akinek az antifasiszta szövetséggel 2013-ban avattunk emlékjelet Budapesten. De gondolok a sok lengyelre, akik itt találtak menedéket, s többen közülük itt is maradtak 1945 után. Őket például idősebb Antall József menekítette és védte Varga Bélával együtt. Szóval, történelmünk évezredes, évszázados példáit kell a ma emberének idézni, s különösen a fiatalabb nemzedéknek. Ezért óriási lehet a ma magyar pedagógusainak is a felelőssége, helytállása a katedrákon.

Szalai Pál publicista írta valamikor a rendszerváltoztatás környékén: „Nemigen lehet kétséges, mi lett volna Bajcsy-Zsilinszky sorsa, ha megszökik a Sopronkőhida felé vezető útról. Talán miniszterelnökség Debrecenben vagy az 1945-ös választások után. Talán 1947-ben koncepciós per, a legjobb esetben börtön. Ha túléli az 1956-os felkelés egyik vezető személyisége lehetett volna, utána már bizonyosan a halál. Az élő Bajcsy-Zsilinszkyt a diktatúra minden bizonnyal nem bírta volna el." Bajcsy-Zsilinszky élete ennyi idő elmúltával is elgondolkodtatásra késztető, hogy honnan indult, s hová jutott. A nemzetének mélyen elkötelezett, s nemcsak a „gonosszal”, de önmagával, gondolataival is végig viaskodó, örökké kereső léleknek a sorsa mindenképpen példa lehet minden magyar számára hovatartozásra való tekintet nélkül. Nagyszerű ember volt, bátor politikus és igaz magyar. Mint ahogy említettem, az idei, 130. évfordulón túl is folytatni fogjuk az emlékőrzést, amíg tehetjük, nyaranta egybegyűlünk Bajcsy-Zsilinszky háza és szobra körül, s ha kell, társadalmi munkában segítünk gondozni a környezetet, erőket gyűjtünk a ház teljes megújítására, Bajcsy-Zsilinszky egykori kis kikötőjét is újjá kellene építeni. De az már biztos, hogy hamarosan a szoborral átellenben, a ház másik felén fát fogunk ültetni és alatta emléktáblát fogunk elhelyezni Vigh Károly emlékére. Annak a nagyszerű embernek a tiszteletére, aki a hazai Bajcsy-Zsilinszky-kultusz évtizedeken keresztüli fönntartója volt, aki a Nemzeti Múzeum egykori csupa szív munkatársaként, majd az időközben megszűnt Bajcsy-Zsilinszky Társaság elnökeként rengeteget tett. Egyebek mellett a pálkövei emlékhely kerek ötven évvel ezelőtti megnyitásában is oroszlánrésze volt és számos kiváló irodalmat jelentetett meg Bajcsy-Zsilinszkyről. – vázolja fel a jövőbeli terveket a Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság ügyvezetője.