A kecskeméti németeknek is szólt Isten igéje

A kecskeméti németeknek is szólt Isten igéje

Share this content.

Kecskemét – Német–magyar kétnyelvű Istentisztelet volt nagyböjt harmadik vasárnapján a kecskeméti evangélikus templomban. Forrás: kecskemetitv.hu, szöveg: Varga Mónika

A különleges istentiszteleten Johannes Erlbruch, a Budapesti Németajkú Evangélikus Egyházközség lelkésze és Kis János, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze közösen szolgáltak, külön-külön prédikálva. Az istentisztelet tehát kétnyelvű volt. Az elhangzó énekek olyanok voltak, amelyek magyarul és németül is ismertek.

Már tavaly október óta havi renszerességgel van német nyelvű Istentisztelet a kecskeméti lutheránusok templomában. Az ide települt Mercedes gyár dolgozói közül az egyikük családja immár két esztendeje él a hírös városban. Csakhamar bekapcsolódtak a kecskeméti evangélikus gyülekeztet életébe. A feleség lelkesen jár az énekkarba is; boldog, hogy beilleszkedhetett a közösségbe. A nyelvi akadályokat is szépen igyekeznek leküzdeni, már nemcsak ők, hanem igen sok német család, akik közösen járnak az istentiszteletekre. Ezen az alkalmon magyarul köszönték meg a lehetőséget, és énekeltek is együtt és ünnep volt ez az egész gyülekezetnek, hiszen először került sor közös vasárnap délelőtti istentiszteletre, így erősítve a kapcsolatot a németek és a helyiek között.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!