A mai Kaskantyú területét 1846-ban telepítették be gömöri, illetve kiskőrösi szlovákok, akik magukkal hozták protestáns lelkületüket is, hiszen az 1848-as Evangélikus Egyetemes Névtár már említi, mint Kiskőrös fíliáját. 1867-ben a kiskőrösi gyülekezet pártfogása mellett a kaskantyúiak egy házat vásároltak, melynek egy szobáját imaháznak és tanteremnek, egy másikat pedig a tanítói laknak szántak.

Az 1890-es évekre ez az épület úgy leromlott, hogy az evangélikusok új templom építését tűzték ki célul, melyre 1891–92-ben sor is került. A funkció kettős maradt, iskolatemploma volt ez a kaskantyúi egyháznak, mely – az akkori történetírás szerint – végleg elszakadt a Kiskőrösi Evangélikus Egyháztól. Ezt a két ünnepet ülte most a gyülekezet. Az ünnepélyt nagy előkészületek előzték meg, a gyülekezet a szervezés heteiben erőn felül teljesített.

Szombaton, a 10 órakor kezdődött szabadtéri istentiszteleten Lupták György, Bács-Kiskun Egyházmegye esperese, a Déli Egyházkerület püspökhelyettese hirdette Isten igéjét, a 125 évvel ezelőtt, a templomszentelésen is elhangzott Efezus 4, 14-16 alapján. A liturgiai szolgálatot a helyi lelkész, Nagy Veronika végezte, aki örömének adott hangot köszöntőjében amiatt, hogy az ünnepelt templom üres maradt, hiszen annyi résztvevője volt az ünnepségnek, hogy azt a község rendezvényterületén kellett megtartani.

Külön öröme volt a gyülekezetnek, hogy a Fóti Evangélikus Kántorképző Intézet júliusi tanfolyama elfogadta a meghívást, s eljöttek szolgálni közénk. Az énekkari szolgálat részeként liturgiai tételeket, valamint Felix Mendelssohn 22. zsoltárra írt művét adták elő Németh Sándor kar- és tanfolyamvezető vezényletével, aki kántorként is szolgált. A helyi kántor mellett szolgált még Opicz József egyházzenész.

Szívet melengető érzés volt látni megjelent vendégeink között az egykoron itt szolgáló lelkészeket: dr. Cserháti Sándort és Sárkány Tibornét.

Az ünnepélyt finom gulyásebéd követte, majd estig nyúló kötetlen együttlét, ahol a gyülekezet jót beszélgetett. Istennek legyen hála ezért a közösségért, s az örökségért, amiből élhetünk, amire vigyázhatunk, s amit tovább adhatunk, és kell is hogy tovább adjuk.