Hogy mi a Jónás és Jézus? Egy emberi történet isteni dramaturgiával. Létrejött valami, amiről nem is álmodtak az alkotók még néhány éve. A darab ugyanis még 1993-ban, 20 évvel ezelőtt született.
A kezdetekről Ócsai Zoltán szerző így vallott: „Hogy miért írtuk a darabot, pontosan már nem emlékszem, talán mert kellett, mert jólesett. Alkotni mindig jó, most is jólesett átdolgozni. A régihez képest írtunk egy új nyitányt, amit Ferenczi György énekel. Ebben fogalmaztam meg a legjobban a darab és benne az én ars poeticámat – ha szabad ilyen fellengzősen fogalmazni. Van néhány sor a nyitányban, ami nagyon fontos lett számomra.”
A Jónás és Jézus című rockoratórium továbbra is amatőr mű, de a lehetőségekhez képest az alkotók igyekeztek a lehető legjobb minőséget produkálni. Huszák Zsolt vezette, irányította nagy odaadással, sok áldozattal és hozzáértéssel a produkciót.
Bízunk benne, hogy a megjelenő CD sokaknak jelent majd élményt, ad új inspirációt, gondolatot.
A régi és új előadók mellett most több profi művész is megjelenik a felvételen. A narrációt Kubik Anna és Blaskó Péter mondja, a krónikás szerepében pedig Ferenczi György tűnik fel.
Főbb szereplők:
Jónás: Smidéliusz Gábor
Jézus: Somogyi Balázs
Az Úr hangja: Cserháti Sándor
Júdás: Berta-Somogyi Tamás