Jónás&Jézus: Nem akarták, mégis meglett

Jónás&Jézus: Nem akarták, mégis meglett

Share this content.

Budapest – Már a kilencvenes években rongyosra hallgattuk azt a kazettát, amin a Jónás és Jézus rockoratórium dalai csendültek fel. Az évek múltával azonban kezdett elfelejtődni a rockoratórium. Egyesek még hallgatgatták, ám nemrégiben egy könnyűzenei táboron mégis felelevenítették, majd 2013 tavaszán végül CD-re is rögzítették az anyagot. Sokan akarták, sokan nem, végül mégis meglett az anyag. Szöveg és fotó meg videó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Kiss Tamás

Nehéz egy olyan CD-ről bármit is írni, amit már régen vártunk. Nehéz szavakat találni akkor, amikor az embernek gimnazista-egyetemista éveire kell visszaemlékeznie, ha e hanganyagra gondol. Így voltak ezzel az alkotók is, amikor ma beszélniük kellett a régmúlt szerzeményről, annak újrafeldolgozásáról és megjelenéséről.

A Luther Kiadó igazgatója, Kendeh K. Péter is diákéveit elevenítette fel. Akkor a Jónás és Jézus rockoratórium egyet jelentett számára azzal az egyházzal illetve egyházképpel, amit szeretett volna maga körül tudni. Gáncs Péter elnök-püspök is az egykori nagytarcsai felvételet emlegette, ami az első lépéseket jelentette a darab népszerűségében. De Ócsai Zoltán, az egyik szerző is nehezen találta a szavakat, amikor arról kellett vallania, miért éppen csak most lett ebből kézzel fogható anyag. Mert Jónásként menekültek a feladat elől, valahol Jónásként tologatták maguk előtt azt, hogy rászánják magukat arra, igen, ezt végre össze kell hozzuk és fogyasztható formába kell öntenünk.

Idén a konfirmáló gyerekek ezt a CD-t kapták a gyülekezetekben egyházunktól, ajándékként, konfirmációi emlékként. Sokan a Bibliát hiányolták. Ezt a lelkészüktől, gyülekezetüktől és keresztszüleiktől megkaphatták már korábban. Most a CD azonban ajándék volt az egyháztól, igazi hangzó Biblia - ahogyan azt Gáncs Péter mondta. Tessék kézbe venni, betenni a lejátszóba és hagyni, hogy a zene megérintsen.

A CD-n lesz azonban a korábbi kazihoz képest számos meglepetés is: Blaskó Péter és Kubik Anna színművészek a narrátorok. Ferenczi György a krónikás. Van egy új zenei nyitány. A zenekari tagok és a szólisták között is számos új név lesz, hiszen az évek során sokan és sokféleképpen adták elő a szerepeket. Az Országos Evangélikus Könnyűzenei Tábor kórusa és  szólisták is változtak. Egy azonban nem változott: ma is ugyanaz az oratórium lényege és mondanivalója: varjútollal írt dallamra járni a tavasz táncát. Ugye értitek?

Horváth-Bolla Zsuzsanna képei és egy videó:

Kiss Tamás fotói:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!