– Elérkeztünk a reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának nyitányához. Ünnepelünk vagy emlékezünk? Azért kérdezem ezt, mert sokan és sokszor megfogalmazták, hogy a keresztény egyház szakadásán nincs mit ünnepelni.

– Ne vegyük a nevünkre teljesen a szakadás terhének felelősségét, hiszen már 1054-ben kölcsönösen kiátkozta egymást a pápa és a keleti egyház feje. Luther pedig nem akart új egyházat alapítani, sokkal inkább a réginek a megreformálására törekedett. Meg tudom érteni, hogy katolikus testvéreink nem szívesen hallanák azt, hogy mi az egyházszakadást ünnepeljük, de Ferenc pápa lundi látogatása óta a reformáció már vitathatatlanul közös ügyünk és értékünk. Egyetértek Reuss András professzorral, aki figyelmeztetett, hogy nem szabad bocsánatot kérnünk a reformációért, mert az Isten Szentlelkének a munkája. A kölcsönös kiátkozások, egymás időnkénti üldözése miatt viszont helye van a bűnbánatnak, a bocsánatkérésnek, a kiengesztelődésnek. Ugyanakkor hálás szívvel ünnepeljük mindazt az értéket, amelyet a reformáció adott az egyháznak és a világnak.

– Az évforduló alkalom lehet a számvetésre is. Mit üzen a reformáció fél évezredes folyamata a 21. század széthulló közösségekben, érték-, gazdasági és politikai válságok közepette élő emberének?

– Mai kifejezéssel élve: a reformáció egyfajta kommunikációs forradalmat hozott. Akárcsak az első pünkösdkor, az emberek rácsodálkoztak arra, hogy végre értik, mit akar Isten nekünk ajándékozni. Anyanyelvükön prédikáltak nekik, otthon olvashatták a Bibliát, vagyis Isten és ember között helyreállt és újra működni kezdett a „forródrót”. S ahol működik a kommunikáció, ott megszületik a communio, a közösség. A reformáció újra megláttatta a közösség, a gyülekezet, a család különös értékeit. Erre ma is érdemes odafigyelni. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy Luther Márton minden becsületesen elvégzett munkát istentiszteletnek tekintett. Ma is érdemes szem előtt tartanunk a protestáns munkaetikát, amely máig biztosítja a gazdasági válságot legkevésbé megszenvedő, protestáns gyökerű európai jóléti államok sikerét. 2016 ádventjében több helyütt felelevenítettük a Wichern János-féle adventi koszorú hagyományát, amelyen nem csupán a vasárnapok, hanem a hétköznapok is kapnak egy-egy gyertyát, arra figyelmeztetve, hogy Istennek a hétköznapjainkhoz is köze van.

– Európa képtelen megoldani belső és külső problémáit. Keresi kiszáradóban lévő keresztény gyökereit, ugyanakkor nem talál megoldást a kontinenst körülvevő válságokra és az azokból fakadó veszélyekre, elég itt csak a migráció jelenségére gondolni. Az Európai Unió erre a problémára megoldást kereső döntéshozói mit hasznosíthatnának a reformáció üzeneteiből?

– Ötszáz évvel ezelőtt Luther az irgalmas Istent kereste, és az evangéliumban meg is találta. Ma az irgalmas felebarátot is keressük egymásban, azt a keresztény gyökeréből táplálkozó embert, aki felelősséggel közelít saját és a közösség ügyeihez. Különösen égető ez a kérdés a jelenlegi menekültkrízisben. Ma már Angela Merkel kancellár sem vallja, hogy minden menekültet be tudunk fogadni Európába… Nemrégiben nálunk járt bajor testvéreink elmondták: arra igyekeznek felkészíteni a befogadott menekülteket, hogy a sikeres újrakezdés reményében visszatérhessenek hazájukba, mert úgy tapasztalják, jelentős részük vissza akar menni a szülőföldjére.

– A közel-keleti válságövezetekből elmenekült embereknek csupán a töredéke indult el Európa felé, túlnyomó többségük egy környező, menedéket nyújtó országban vár arra, hogy hazatérhessen.

– Igen, mert odatartozik, odaköti a kultúrája, ott van otthon. Úgy gondolom, egész Európa számára egyfajta ébresztő a migráció jelensége. Rá kell döbbennünk, hogy nem élhetünk úgy, mint eddig. Nem zsákmányolhatjuk ki a fejlődő országokat, nem biztosíthatjuk jólétünket az ő rovásukra. Nem élhetünk tovább úgy, hogy ők tévén keresztül nézik, ahogyan mi élünk, mi pedig azt nézzük a tévében, ahogy ők éhen halnak, vagy éppen a tengerbe fulladnak. Igazságosabban kell elosztanunk a javakat, hiszen Jézus is arra tanít, hogy a mindennapi kenyerünket kérjük, ne a holnapit vagy a holnaputánit.

– A reformációi emlékév közelebb hozhatja egymáshoz az embereket, különösen a keresztényeket?

– A gyakran idézett teológiai dokumentum címével válaszolva: mi valóban szeretnénk eljutni „a konfliktustól a communióig”, vagyis a közösségig. Ez természetesen az úrvacsorai közösséget is jelenti, de ebben a kérdésben a katolikus egyház jóval óvatosabban lépked, mint mi. Ugyanakkor bátorító tény, hogy a jubileumi év nyitányaként a katolikus egyház feje Lundban közös liturgia keretében együtt szolgált a Lutheránus Világszövetség vezetőivel. Reméljük, hogy ennek a pozitív hatása itthon is tapasztalható lesz. Egyébként van jó példa. Novemberben Várszegi Asztrik bencés főapát meghívott Pannonhalmára, hogy együtt zárjuk le a Szent Márton-emlékévet és nyissuk meg a reformáció emlékévét. Az apropót nyilvánvalóan az adta, hogy nekik is van egy Mártonjuk, meg nekünk is. Akit ugyan mi nem tekintünk szentnek, de Isten csodálatos eszközének tartjuk. Szent Márton megosztotta köpenyét egy koldussal, Luther pedig a halálos ágyán tett bizonyságot arról, hogy mindannyian koldusok vagyunk, akik Isten irgalmára szorulunk. Bőven akad közös fogódzó, amelybe belekapaszkodhatunk. Meg is hívtam a főapátot egyházkerületünk missziói napjára, ahol folytathatjuk majd a megkezdett dialógust.

– Luther ötszáz évvel ezelőtt nem új egyházat, hanem megújulást akart. A magyar evangélikusok ma milyen tanácsot kaphatnának a megújulást illetően Márton testvértől?

– Komolyan kellene vennünk, hogy ne csak a bajainkkal, a hiányainkkal foglalkozzunk. Való igaz, kevesen vagyunk, sokfelé fogyunk. De csak az én egyházkerületemben, ahol hatvanöt anyagyülekezet működik, akad legalább tíz-tizenöt gyarapodó közösség! Igaz, hogy az elnéptelenedő falvakban fogyunk, de kutassuk fel az elvándorló embereket. Például Budapest környékén lehetne és kellene új gyülekezeteket plántálnunk. Ugyancsak fontos lenne, hogy diakóniai, oktatási intézményeinket közelebb tudjuk vinni a gyülekezetekhez. Figyelmeztető jel, hogy idén szeptemberben a teológián mindössze két lelkész szakos hallgató kezdte meg a tanulmányait. Pedig huszonöt évvel ezelőtt azt gondoltuk, hogy evangélikus oktatási intézményeinkből sokan indulnak majd a lelkészi pálya felé.

– Meglehet, nem csak az iskoláinkban kell keresni ennek okát. Kellően vonzó ma Magyarországon az evangélikus lelkészi pálya?

– Dolgozunk a lelkészi életpályamodellen, amely talán újra vonzóbbá teheti ezt a hivatást. Ma az egyházban vagy a környékén élő fiatalok közül sokan csak azt látják, hogy a lelkészeink frusztráltak, túlterheltek. Hitoktatók, intézményfenntartók, pályázatíró menedzserek egy személyben. Ugyanakkor gyakran tapasztalom azt is, hogy nem könnyen osztják meg feladataikat a gyülekezetek civil elöljáróival, presbitereivel.

– Kérdés persze, hogy valóban tudnak, akarnak-e segíteni. Az egyik felügyelői konferencián az a panasz hangzott el, hogy hiába szervezik a presbiterképzéseket, alig van rájuk jelentkező.

– Ez is gond. Sokkal tudatosabban kellene kihasználnunk az egyházban jelen lévő civil potenciált. Persze ehhez kellenek az elkötelezett és képzett világiak is. Tanulnunk kell a csapatjátékot! Jézus is tizenkét fős csapatot indított el terepmunkára, nem akart mindent egyedül ő elvégezni.

– Ráadásul kettesével küldte őket, hogy segíteni tudják egymást.

– Ez valósulhatna meg egyházunkban minden szinten, a lelkészek és a felügyelők együtt munkálkodásában is. Ezt a kapcsolatot kellene minél több élettel és tartalommal megtölteni.

– A magyar társadalom szinte a végletekig megosztott. Érzékelhető ez az egyházban, az egyházak között is? És ha igen, mi hozhat minket olyan közös nevezőre, amely az épülő egyház egyik fundamentuma lehet?

– Kritizálhatjuk azt a szomorú gyakorlatot, hogy nemzeti ünnepeinket nem vagyunk képesek közösen megélni, de gondoljunk csak arra, hogy mi, keresztények a különböző felekezetekben is csak ritkán tudunk együtt ünnepelni. Ezért tartom fontosnak az ökumenikus közeledést, mert ez mintát adhat az egész társadalomnak. A megbékélt különbözőségek ökumenikus modellje azt jelenti, hogy nem akarunk egyformák lenni, de készek vagyunk elfogadni és gazdagítani egymást. Azt keressük, ami összeköt, mert csak így hagyhatunk utódainkra egy élhető országot. Az egyháznak is feladata, hogy láttassa meg az emberekkel Istentől kapott küldetésüket a teremtett világban: „Őrizd és műveld!” Természeti környezetünk pusztulása arra int, hogy ezen a területen is bőven akad feladatunk, amelynek betöltéséhez elengedhetetlen a közös nevező megtalálása.

– Elnök-püspöki munkájának hajrájába ért. Mi az, amit a nyugdíj előtt még feltétlenül el szeretne végezni?

– Nagyon komolyan veszem a gyülekezetek plántálásáról szóló zsinati határozatot. A püspöki szolgálat előtt missziói lelkész voltam, és lélekben az is maradtam. Ezért külön öröm számomra, hogy az elmúlt években több gyülekezet is újraéledt egyházkerületünkben. Gondoljunk csak Bócsára, ahol több évtizedes szünet után ma újra lelkész lakik és dolgozik. Az új gyülekezetek plántálásának legfőbb feltétele, hogy találjunk olyan szolgatársakat, akik képesek ma a közösségteremtés miszsziói feladatára. Korunkban nem könynyű megszólítani, közösségbe hívogatni az embereket. Nagy öröm lenne számomra, ha a ciklusom végéig még néhány új gyülekezet plántálása megindulhatna. A Pestszentimrén, Soroksáron, Káposztásmegyeren formálódó közösségek reményt adnak erre. Orbán Viktor miniszterelnök ádventi találkozásunk alkalmával ígéretet tett arra, hogy a kormányzat kész anyagilag is támogatni az életképes, új gyülekezetek lelki otthonteremtését. Továbbá szeretném még aktív püspökként megélni, hogy egyházunk megújuló médiamunkája is révbe jut. Missziói lelkészként sokat és szívesen rádióztam. Komoly missziói esélyt látok ebben a médiumban. Pál apostol óta tudjuk, hogy a hit az ige meghallásából fakad [Róm 10,17]. Örömmel fáradozom a formálódó protestáns rádió születésén, amelynek segítségével sokakat érhetnénk el az evangélium ajándékával Budapesten és környékén.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 1. számában jelent meg, január 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.