Hálaadó örömünnep, ökumenikus püspöki találkozó, faluünnep Rádon – Díszpolgári cím kitüntetést adtak át Detre János evangélikus lelkésznek

Hálaadó örömünnep, ökumenikus püspöki találkozó, faluünnep Rádon – Díszpolgári cím kitüntetést adtak át Detre János evangélikus lelkésznek

Share this content.

Vác – A Váci Evangélikus Egyházközség 2013. július 7-én hálaadó ünnepet tartott a rádi evangélikus templomban. Detre János lelkészt köszöntötték, aki Isten kegyelméből 20 éve végzi szolgálatát Vácott, Rádon és a Dunakanyar településein. Szöveg: Sinkó Vilmosné és Detre János, fotó: ifj. Detre János

Az ünnepi alkalom a leányegyházban, Rádon került megrendezésre. A filia nagy-nagy lelkesedéssel készült az évfordulóra. Szeretetüket és lelkészük iránti megbecsülésüket akarták kifejezni. A gyülekezeti ünneplés tervére ráépült a Rád Község Önkormányzatának és Képviselőtestületének jelentkezése. A lelkész két évtizedes egyházi és faluépítő szolgálatát a „Rád község díszpolgára” cím adományozásával kívánták elismerni. 

Az ünnepi istentisztelet igehirdetési szolgálatát dr. Fabiny Tamás püspök végezte. A gyülekezet hálásan köszönte meg az egyházkerület vezetőjének, hogy az Európai Egyházak Konferenciája nagygyűlésének délelőtti és esti programja közötti „szusszanásnyi időszakban”, a nyári hőségben autóba ült és vállalta a szolgálatot.

Az istentiszteletet követő díszközgyűlést Bartos Béla rádi felügyelő vezette. Örömmel és hálás szeretettel köszönte meg Detre János lelkész 20 éves szolgálatát. Külön kiemelte, hogy a  „mi papunkért” hangzik Isten dicsérete, ugyanis a faluban nemcsak az evangélikusok, hanem a római katolikusok is így emlegetik a lelkipásztort. 

Községtörténeti esemény részesei lehettünk e napon. Az ünnepi alkalmat megtisztelte jelenlétével dr. Beer Miklós váci megyéspüspök is, aki néhány napos kezelést követően, aznap reggel hagyta el a váci kórházat. Ökumenikus szeretetét és Detre János iránti barátságát fejezte ki. Jelen volt Harrach Péter országgyűlési képviselő és frakcióvezető. Rádon első alkalommal találkozott a település két felekezetének püspöke, ráadásul így, a környék országgyűlési képviselőjének jelenlétében. 

Eljött és köszöntést mondott Rolik Róbert deákvári-rádi plébános. Lieszkovszki Gábor a település polgármestere átadta a díszpolgári kitüntetést. Detre János nyugalmazott esperes, a lelkész édesapja a 96. Zsoltár 8. versével köszöntőt mondott. Mekis Ádám esperes az évfordulót ünneplő lelkész rendszeretetét, alaposságát és pontosságát emelte ki. Dr. Fabiny Tamás püspök az egyházkerület nevében mondta el köszöntő szavait. Szeretettel köszöntötte dr. Beer Miklós megyéspüspököt, aki köszöntésében már a következő jeles évfordulóra, 2017-re - a Reformáció 500 éves eseményére – utalt, amelyre ökumenikus közösségben – együtt – készülünk! Fabiny Tamás püspök megköszönte ezt a katolikus részről mutatott nyitottságot. 
Sinkó Vilmosné váci felügyelő a váci anyagyülekezet képviseletében mondta el köszöntését. Ajándékkal kedveskedtek a váci evangélikus óvoda dolgozói és Rád község Önkormányzati Képviselőtestületének tagjai. 

Detre János köszönet nyilvánításában két ige köré építette fel, hol derültséget, hol meghatódottságot, hol pedig emelkedett hálaadásra indító gondolatait. Az alábbiakban a beszéd egy részletét idézzük:

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13)  - „Ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.” (1Pt 4,11)  

Későn tudtam meg, hogy Rádon valami készül. Az elterelő hadművelet kiválóra sikerült. Az énekkari próbán valakinek hirtelen siethetnékje támadt. Azonnal induljunk Vácra! Még az énekkar vezetője is úgy tett, mintha végzett volna. Elbúcsúzott, autóba ült, de utólag kiderült, ahogy eltűntünk a kanyarban visszament a gyülekezeti házba folytatni az ünnepi készülődést. A rádiak szövetségesei lettek szüleim, esperesünk, és még püspök úr is. Hivatalos ügyben jártam nála és egy szóval sem mondta, hogy Rádra készülődik. Így volt rendjén. Hiszen ismernek már annyira a rádiak, hogy nem szeretek a középpontban, az ünnepelt személy helyén állni, ülni, lenni, pláne szerepelni. Mégis most nagyon örülök és köszönöm, hogy nem felejtették el az indulást és ezt a kerek évfordulót! Köszönöm a felém megnyilvánuló szeretetet, amiből a következő időszakra elegendő lendületet lehet szerezni. 

Luther Márton az Asztali beszélgetésekben szellemesen mondta: „Aki 20 évesen nem szép, aki 30 évesen nem erős, aki 40 évesen nem okos, 50 évesen nem gazdag, az vesse latba mennyi szerencse szorult belé.”

Ha komolyan vesszük ezt a beosztást, akkor a gyülekezeti szolgálatom „szép” szakasza lezárul és elkezdődik az „erős” és idővel az „okos” is. Ez jó hírt jelent, mert van szép gyülekezet. Van szép óvodánk. Vannak szép templomaink és épületeink. Szép volt ez a 20 év. Következik az erősödés 10 éve? Adja Isten!

Egyszer kezembe került egy lelkész visszaemlékezése, aki szellemesen írt az indulásról. 

A gyülekezet nagyon nehezen szokta meg, hogy más életritmusban él, mint az elődje. Különösen három dolgot nehezményeztek: A lakodalmakban a feleségével táncol. Az utcán babakocsit tol. 

A parókiakapu előtti sövényt nem kikerüli, hanem átugorja. Többször is szemére vetették, hogy nem szöcskét, hanem lelkészt választottak. Komolyodjon meg már végre!

Én is őrzök néhány hasonló indulási emléket. A rádiak első kérdését: Tisztelendő úr, hol fog ebédelni?

Még csak éppen csak kóstolgattam a rádi levegőt. Evésre gondolni sem mertem, annyi volt az új, az érdekesség, a megtanulnivaló. Mondja, hol fog ebédelni?

Hogy-hogy hol? Hát otthon, mert a feleségem jól főz és vár a család. Ma már tudom, mi volt az a megkönnyebbülés. Mázsás kövek hulltak a mélybe. Még a földmozgásjelzők is bejeleztek, hogy Rádon történt valami.

A másik két emlék Váchoz tartozik. Képzeljék az új pap – a fiatal – rövidnadrágban tolja a fűnyírót! Eszeveszett látvány lehettem, vagy talán csak szokatlan?

A feleségét küldi a piacra! Néhány éve megvilágosodtam. A váci piac a gyülekezet és egyházépítés fontos bástyája! Nagybörzsönytől, Dél-Nógrádon át, Acsáig és Galgagyörkig találkozni emberekkel. Nem is beszélve a rádi hentesről, aki hitvallóan „Erős vár a mi Istenünkkel!” köszön. 

Hiszek az igehirdetés, a prédikáció, a hitoktatás, az egyházi szolgálat értéket teremtő, embert formáló, erkölcsöt építő küldetésében. Tudatosan törekszem arra, hogy ne sablonosodjak el.

Szép volt ez a 20 év. Gyorsan eltelt. Ha Luther Márton életbölcsessége szerint haladunk, az erősödés szakaszába lépünk. Adja Isten, hogy így legyen!”

Az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel, és baráti beszélgetéssel zárult. 

Detre János lelkészt 1993. július 3-án iktatták be a váci gyülekezet szolgálatába. Bachát István lelkész 29 évig szolgált a gyülekezetben. A lelkész az elmúlt 20 év alatt folyamatosan építkezett, mind lelkiekben, mind pedig valóságosan állványokat emelve és emeltetve. Szolgálatának eredményeként sikerült látható gyülekezetet maga köré gyűjteni Vác városában, a Dunakanyar településein és Rád községben is. A „látható” gyülekezet tagjai, pedig mindkét helyen segítették a lelkész munkáját, mind a gyülekezet építésében, mind pedig az épített környezet megújításában. Ez alatt a 20 év alatt megindult és megújult a váci evangélikus óvoda, a rádi templom és gyülekezeti ház, a váci templom, a parókia, a gyülekezeti ház, de sok a tennivaló továbbra is. Gyarapodott a gyülekezet nemcsak lelkiekben, hanem létszámában is. S nemcsak gyarapodott, hanem fiatalodott is. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy mindkét településen szeretet és tisztelet övezi a maroknyi evangélikus gyülekezetet, és lelkészüket Detre Jánost. Mindkét gyülekezetrész kifejezte kívánságát, hogy még sokáig szeretne épülni a lelkész igehirdetéseit hallgatva. 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!