Az ünnepségre már napokkal előbb nagy örömmel és lelkesedéssel készült a lucfalvai gyülekezet, hiszen nem csak a falu lakosai voltak kíváncsiak az eseményre. Több városból, faluból érkeztek lelkészek, illetve a katolikus és baptista egyház küldöttei, és a nyírteleki cigány misszió tagjai is megtisztelték jelenlétükkel az alkalmat.
A beiktatás délután 3 órakor kezdődött a lucfalvai evangélikus templomban, gyülekezet énekkarának szolgálatával, majd Szabó András esperes igehirdetése követte ezt. Az igehirdetés után került sor a beiktatásra. A 12 jelenlévő lelkész igékkel köszöntötte a beiktatott lelkészt, miután ő maga is hirdette az igét.
Az ifjúsági énekkar szolgálata után köszöntők sorozata következett. Köszöntőt mondott többek között a gyülekezet egykori lelkésze, Megyaszai László, illetve Györfi Mihály, Malik Péter Károly apósa. Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget, ahol süteményekkel, itallal kínálták a vendégeket.
Úgy gondolom, hogy a falu számára és számomra is felemelő, örömteli érzés volt egy ilyen alkalmon részt venni. Személy szerint az ifjúsági énekkarban is szolgálhattam. Örülünk, hogy gyülekezetünk és lelkészünk együtt folytathatja útját.


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala