Gyászjelentést adunk közre Polgár Rózsa temetésének híréről

Gyászjelentést adunk közre Polgár Rózsa temetésének híréről

Share this content.

Forrás: Harmati Béla
Budapest – Polgár Rózsától temetési istentisztelet keretében búcsúznak 2014. június 17-én kedden 15 órakor a Budapest-Deák téri evangélikus templomban (1052 Deák tér 4.).

„Akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van” Római levél 8,28

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POLGÁR RÓZSA dr. Harmati Béláné Munkácsy- és Kossuth- díjas kárpitművész, a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2014. május 22-én Budapesten, 78 éves korában, hosszabb betegség után elhunyt és Isten örök országába tért.

Temetési istentisztelet keretében búcsúzunk tőle 2014. június 17-én kedden 15 órakor a Budapest-Deák téri evangélikus templomban (1052 Budapest, Deák tér 4.). 

Gyászolják: férje, 52 éves házasság után, fiai: Béla László és Gergely Ádám, menyei: Cecília és Ellen, unokái: Béla István, Dóra, Eszter és Bence, testvére, Ildikó, sógornői: Margit, Éva, Lídia és sógorai a kiterjedt rokonsággal együtt, művészkollégái és az evangélikus gyülekezetek emlékező tagjai.

Kérjük, az urnás búcsúztatáshoz legfeljebb egy szál virágot hozzanak, a perselypénzzel, adományukkal a kelenföldi gyülekezet tervezett óvodáját támogassák. 

ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!

Budapest, 2014. május 27.

A GYÁSZOLÓ CSALÁD

Csatolt állományok: Gya.pdf -
Címkék: Polgár Rózsa - temetés -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!