Folytatódott az ifjúsági vezetőképző Szolnokon

Folytatódott az ifjúsági vezetőképző Szolnokon

Share this content.

Szolnok – A Dél-Pest Megyei Egyházmegyében a téma iránt érdeklődést mutatóknak meghirdetett, négy részre tervezett találkozó október végén indult, és 2013. november 29-én és 30-án folytatódott a szolnoki gyülekezeti házban. Tartalmi szempontból maga a cím megtévesztő is, hiszen a program nem feltétlenül vezetőket akar mindenkiből faragni, hanem segíteni is akar az egyszerű hétköznapi emberi kapcsolatok tartalmas megélésében is. Szöveg és fotó: Kustra Csaba

A találkozó szervezőinek határozott meggyőződése, hogy az ismeret átadásban egyre tarthatatlanabb a megszokott iskolapados, értelem centrikus tanítási módszer. Éppen ezért - figyelembe véve a szerteágazó tartalom nagyságát és az idő rövidségét – az átadásra előkészített ismereteket ebben a programban teljes embert igénybevevő módon lehetett elsajátítani. Ezt célozták a témával szorosan kapcsolatos test mozgatását igénylő játékok, érzelmet, értelmet, akaratot igénybevevő filmek, előadások, a résztvevők véleményét kikövetelő kreatív feladatok, megbeszélések, szellemet feltöltő imák, gondosan kiválasztott igeszakaszok és közös frissítő hatású dicséretek.  Így volt ez az októberi találkozón, amikor a vezető elhívása, céltudatossága, és így volt ez legutóbb, amikor az érzelmek és az érzelmi intelligencia került előtérbe.  

A provokatív igék, játékok, előadások, énekek arra mutattak rá, hogy mindenki meglássa az érzelmek fajtáit és jelentőségét saját magában és a másik emberben. Ezzel együtt fontos tudni az érzelmek, indulatok helyét és hatását is, legyen az pozitív, legyen az negatív megnyilvánulás. Egyben jó tisztában lenni felelőségünkkel is, az érzelmek kezelésében emberi és hitbeli oldalról. A program végén mindenki belátta, hogy akár kisebb, akár nagyobb közösségben kap vezetői elhívást, az eredményesség elérésében az érzelmi intelligencia szerepe és szempontja sem elhanyagolható.  

A találkozó igei vezetését Győri Péter Benjámin és Kustra Csaba, a célzott játékokat Bogyó András és Kiss Szabolcs, előadást Győri Dániel és Kiss Szabolcs készítette elő. 

A következő fórum szintén Szolnokon, 2014 március 7- én és 8-án várható. Témája: Hogyan legyek okos rázós helyzetekben?

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!