Eredetileg Pozsonyba szerettünk volna menni, de az ottani iskola, mellyel intézményünk korábban kiépítette kapcsolatait, már egy másik iskolát készült vendégül látni. Végül azért esett a választásunk Hetényre, mert az ott élő Gál Tamás színész jó kapcsolatokat ápol Sopronnal és iskolánkkal is, diákjaink többször megcsodálhatták kiváló művészi alakításait. Ő volt az is, aki mostani utunk megszervezésében nagy szerepet vállalt, amiért nagyon hálásak vagyunk. Az út előtt felvettük a kapcsolatot a hetényi iskolával is, és az október 23-i út egyes programpontjait átbeszéltük.

Aznap reggel viszonylag korán, 7 órakor indultunk a busszal. A 10. B osztályról tudni kell, hogy – a mi iskolánk viszonyaihoz képest – kicsi, 21 fős csoportról van szó. Nem is tudott mindenki jönni, így egy 17 személyes kisbusz is elegendő volt az útra. Ugyan a távolság Sopron és Hetény között nem nagy (kb. 150 km), de mivel a határon várakozásra lehetett számítani, a sofőr tanácsára a biztonság kedvéért inkább korábban indultunk el. Szerencsére semmilyen akadály nem merült fel, gyorsan haladtunk és a tervezettnél egy órával korábban értünk célhoz.

Örömmel láttuk, hogy milyen nagy szeretettel fogadnak minket a helyiek. Nemhogy problémát jelentett volna nekik korábbi érkezésünk, de még örültek is neki. Hamar megtapasztaltuk, hogy ami programot ők nekünk kitaláltak, azzal bőven ki lesz töltve a nap. 
Először körbevezettek minket az iskolában, megmutatták, mit hol találunk. Kiderült, hogy ez a miénkhez képest bizony egy kicsi iskola, mintegy 100 diákkal, de éppen emiatt sokkal barátságosabbnak és családiasabbnak tűnt számunkra. Nemcsak az igazgatónő, diákok,  a diákok is felkészültek fogadásunkra. Szendvicsekkel, üdítővel kínáltak (sokan közülünk ekkor kóstolhatták meg először a szlovák kólát, a kofolát), az idősebb diákok közül pedig  többen kiselőadásokat tartottak nekünk az iskola névadójáról, Tarczy Lajosról, illetve Hetény történetéről. Végül helyi népdalokat is énekeltek nekünk, amivel teljesen elkápráztattak minket. A helyi diákok nemcsak bátrak és talpraesettek voltak, de teljesen le is tudták kötni a náluk egy-két évvel idősebb vendégdiákok figyelmét is. A bevezető után az egyik helyi étteremben ebédeltünk meg, majd a faluház kultúrtermében előadtuk az október 23-i műsort. A közönség soraiban legnagyobb számban az iskola tanárai mellett az idősebb diákokat találtuk, akik már elég nagyok ahhoz, hogy megértsék az ötvenes évek Magyarországát, de nagy örömmel köszönhettük Hetény polgármesterasszonyát, aki szintén megtisztelte jelenlétével a műsort. Ő árulta el azt is, hogy a magyarországi nemzeti ünnepek nagy részét (március 15., október 6.) ünneplik az elszakított országrészeken is, de az október 23-i események eddig kicsit háttérbe szorultak – éppen ezért örült különösen annak, hogy mi, soproni vendégek az előadásunkkal pótoljuk ezt a hiányt. Szerencsére történelemtanárként mi is az események menetére helyeztük a hangsúlyt, és ezt a nézők és a hallgatóság számára érthető, élvezhető módon tudtuk átadni.

Az előadás módon süteménnyel, beszélgetéssel folytatódott együttlétünk, majd különleges programban lehetett részünk. Hetényben komoly karateélet folyik, Molnár Péter sensei gyakran tart az ottani diákoknak foglalkozást. Most arra vállalkozott, hogy nemcsak a hetényi, hanem a soproni fiatalokat is átmozgatja. Az edzés a diákok számára ugyan fárasztó, de annál érdekesebb lehetett – a tornaórán nem megszokott, újszerű gyakorlatokat biztosan nem találták könnyűnek. Szerencsére az edző a diákok biztonságára maximálisan ügyelt, semmilyen veszélyes vagy erőszakos gyakorlatra nem került sor.

Az edzés után, amikor már lassan besötétedett, vacsorázni mentünk ugyanoda, ahol a délebédet költöttük el. Szerencsére a Rákóczi Szövetség pénze nemcsak a buszköltségeket fedezte, hanem az étkezések egy részét is, a többit pedig az iskola vállalta, így a diákoknak semmit nem kellett költeniük. A vacsora után az október 23-i események emlékére koszorút helyeztünk el a település kopjafájánál, majd református istentiszteleten vettünk részt, ahol Palcsó Attila lelkész úr prédikációjában szintén a történelmi eseményekre emlékezett. Az istentisztelet után nehéz szívvel, hosszasan vettünk búcsút egymástól, mert mind a hetényiek, mind magunk nagyon jól éreztük magunkat. Az idő azonban estére járt, és még hosszú utat kellett megtennünk hazáig – szerencsére ekkor sem történt semmi különös, és mindannyian épségben hazaértünk.

Végezetül arról szeretnék néhány mondatot írni, hogy mit jelentett ez a nap a számunkra. A soproni diákoknak – a műsor újbóli előadásának kellemes kötelezettségén túl – elsősorban szórakozást. Kicsit izgultam az út előtt, hogy egy olyan településen, amelynek különleges kulturális nevezetessége nincsen, hogyan fogják tanulóink magukat érezni, de ezt a félelmemet vendéglátóink hozzáállása rögtön eloszlatta. A nap végén az egyik lány szájából még az is elhangzott, hogy ez az út jobb volt, mint a legutóbbi osztálykirándulás – ennél csak az okozott nagyobb örömet, amikor azt láttam, hogy a karateedzés oldottabb keretei közt a két iskola diákjai elkezdenek egymással ismerkedni és beszélgetni. Vannak, akik azóta is tartják egymással a kapcsolatot az interneten keresztül. A hetényi tanulók számára azért maradhat ez a nap emlékezetes, mert egy másik város, másik ország, de azonos nemzet diákjaival találkozhattak – s remélem, maga a műsor is mély nyomokat hagyott bennük. Nekünk, pedagógusoknak a mérleg nem ilyen egyszerű. Rengeteg munkánk volt a szervezéssel, melyet a tanítás feladata mellett kellett megoldanunk. Mégis úgy érzem, az utazás napjának pozitív eseményei a mérleg nyelvét nem a nehézségek, hanem az élmények felé mozdítják el. S végül egy személyes megjegyzést hadd tegyek. Kezdő tanárként ez az első kirándulás, melynek szervezését vállaltam, és ezért nagyon aggódtam, nehogy valami rosszul süljön el. Az, hogy ez nem következett be, annak a hihetetlen jóindulatnak és segítőkészségnek köszönhető, amelyet minden oldalról megtapasztaltam. Anyagi szempontból a Rákóczi Szövetségnek, a soproni és a hetényi iskolának tartozunk hálával, de itt nemcsak pénzről van szó: a programok megszervezésében és lebonyolításában a tanárokon kívül Lucza Sára polgármester asszonynak és Gál Tamás művész úrnak is köszönettel tartozunk. Velük és az iskola tanáraival folytatott beszélgetésünkből nyilvánvalóvá vált, hogy milyen jó lenne mind a magyarországi, mind a szlovákiai fél részére, ha a most kialakult kapcsolat a későbbiekben erősödne. Remélem, erre valóban sor fog kerülni, és a közeljövőben újra találkozhatunk hetényi barátainkkal – ezúttal azonban úgy, hogy mi viszonozzuk a vendéglátást.