Március 2-ára, délután 16 órai kezdettel farsangi mulatságot hirdettünk meg.  Erre még nem volt precedens a gyülekezetben, amiért picit izgultunk is, hogy vajon hogyan fogadják a gyerekek és szüleik a közös szórakozásnak lehetőségét. De minden izgalom elmúlt, amikor kissé négy óra után tele volt a lelkészi hivatal. Gyerekek, fiatalok, szüleikkel és nagyszüleikkel együtt, jelmezeket viselve érkeztek. A jó zene és a finomabbnál finomabb farsangi ínyencségek mellett szerveztünk sok olyan aktivitást is, amelyben fiatalok és idősek közösen és külön- külön kellett részt vegyenek. A hangulat nagyon jó volt, mindenki szórakozott, de hogy minden tökéletes legyen, nem hiányozhatott a tombolázás sem, amely a délután egyik fénypontjának bizonyult.  Több mint egy órán keresztül, a tombolajeggyel rendelkezők érdekesebbnél érdekesebb feladatokat kellett teljesítsenek, hogy kiválthassák aprócska tombola ajándékukat. Röviden összefoglalva csak annyit mondanék, hogy ezt meg kell ismételni.

Alig néhány napra rá, húshagyó kedd alkalmából, újabb gyülekezeti eseményre került sor. A gyülekezetben már- már kihaló félben levő hagyomány, a kukoricaest fellendítése volt a célunk. A lelkes presbiterasszonyok társaságában már hétfő reggel, minden tudásunkat összevetve, nekiláttunk az oly nehéznek tűnő műveletnek, a kukorica főzésnek és héjazásnak.    Gyakorlat hiányára hivatkozva két balkezeseknek bizonyultunk, a művelet végére viszont magabiztosan jelentettük ki: „nem is volt ez olyan nehéz”. Odaadó, fáradságos munkánk eredménye az volt, hogy a majdnem negyven személy, akik megjelentek az alkalmon, mindegyszálig finomnak, ízletesnek minősítették a kukoricát. A délutáni együttlétünk keretében, a kukorica és a frissen készített fánk és kürtőskalács fogyasztása mellett, a résztvevők számára lehetőség nyílt összevetni népdal ismereteiket is. A böjt határán állva, megfelelőképpen zártuk a farsangi időszakot: jókedvvel, népdal énekléssel.

Kokárdát a mellbe!

Március 15-én, kora délután, Kiskapuson, akárcsak Erdély minden magyarlakta vidékén, ünnepelni gyűlt össze a magyarság. Ez évben is, az eddigiekhez hasonlóan, a szabadságharc megünneplése, eltörölve minden felekezeti másságot, megerősítette a nemzeti öntudatot, egy tömbbe zárva a népet. Idén, a Római Katolikus templomban került bemutatásra az az ünnepi előadás, amelyet a két felekezet ifjai illetve az evangélikus gyülekezet kórusa közösen szervezett.  Egy örömteli, magasztos hangulatú ünneplésnek lehettek tanúi úgy a helybeliek, mint a Medgyesről érkezett vendégeink. A mise keretei közé zárt előadást zászlós felvonulás követte a két templom között lévő kopjafához, mely Petőfi Sándor emlékére állítatott. Itt, a kórus éneklése illetve az elhangzott szavalatok mellett, koszorúk helyeztettek el a szabadságharcot kivívott nagyjaink emlékére. Az ünneplést a két lelkész imája és áldáskívánása zárta, az eseményt pedig szeretetvendégség követte.

A Kiskapusi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség templomának eredetéről nincs pontos feljegyzés. Szájhagyomány szerint a XIII. században egy őrség működött Kiskapuson, melynek feladata a Segesvár–Nagyszeben közötti kereskedelmi út biztonságának megtartása volt. Számukra épült egy őrtorony, amely a mai templom tornya, és mellette egy kis kápolna. Szakemberek véleménye szerint a torony a XIII. század végén, XIV. század elején épülhetett. Ezt az építkezési stílussal és az építés során alkalmazott módszerrel indokolják. Amit mindenképp tudni lehet, történelmi feljegyzések szerint az az, hogy Apafi Mihály fejedelem idején (XVII. század második fele) az őrség teljes bizonyossággal működött. Kiskapuson már 1603-tól evangélikus gyülekezet létezett, ugyanis a jegyzőkönyvek alapján - ez évvel kezdődően napjainkig - megtalálható a szolgáló lelkészek névsora.

Az 1700-as évek a gyülekezet megújulásának évei. 1684-ben Petrőczi Kata Szidónia költőnő egy kelyhet és paténatálat adományozott a gyülekezetnek, melyeken a Petrőczi család címere szerepel. 1724-es feliratú a keresztelőtál. 1795-ben bővítették a meglevő templomot, valószínű kicsinek bizonyult az akkori gyülekezet számára. Ebben az évben kapta a mai formáját. Az oltáron elhelyezett Bibliát 1660-ban Nagyváradon, Szenczi Kertész Ábrahám nyomtatta.   Az oltár 1808-ban került a templomba, szájhagyomány szerint II. József császár adományaként. Az oltárfestmény szerzője ismeretlen.

Az orgona a nagyenyedi scholából volt átvéve 1847-ben. Eredete ismeretlen.

 A templom két harangja közül a kisebb 1548-ban készült.  Az eredeti nagy harang, amely jelenleg egy nagyváradi harangöntő mester tulajdonában van, szájhagyomány szerint a kisharangnál is régebbi. Mivel ez utóbbi meghasadt, 1992-ben egy új harang került a helyébe.

A jelenlegi padokat 1976-ban készítették.

A templomot körülvevő védőfal, díszes kapujával együtt 1885-ben épült.

1997-ben illetve 2000-ben a templom két meghatározó felújítási folyamaton ment keresztül, melyek egyben a kormos múlt eltörlői is. 

A kiskapusi gyülekezet

A kiskapusi egyházközség, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház gyülekezeteinek azon egyike, amely szórványban próbál helyt állni a XXI. sz. adta kihívásoknak, próbálja megőrizni magyar mivoltát abban a román tengerben, amelyben magyarul élni, magyarnak lenni és nem utolsósorban magyarul hirdetni Isten igéjét egyre nehezebb feladat.

Kiskapus a Nagy-Küküllő bal partján fekvő Szeben megyei város, amelynek lakossága napjainkban kb. 5000 főre tehető.

Szájhagyomány szerint a XIII. században egy őrség működött Kiskapuson, melynek feladata a Segesvár–Nagyszeben közötti kereskedelmi út biztonságának megtartása volt. Az őrség számára épült egy őrtorony, amely a mai evangélikus-lutheránus templom tornya, és mellette egy kis kápolna.

Kiskapus magyar lakosságú falu volt Királyföldön, Nagyselykszékben. 1550-ben lakói lutheránus hitre tértek és a szászok többségéhez hasonlóan nem követték a reformáció további újításait. Azonban, az idő elteltével, az egykori színmagyar lakosság egy részét betelepített románok váltották fel. A kilencszázas évek közepétől fellendült az iparosítás, amely nemcsak munkahelyeket biztosított a lakosságnak, de egyben az iparág jellegének köszönhetően Európa legszennyezettebb településévé is vált. A XX. század végére az ipar váltságba jutott. Az üzemek bezártak, a magas munkanélküliség miatt a lakosság jó része elköltözött, az üresen maradt házakba pedig cigányok költöztek be.

Minden kivándorlási hullám ellenére a magyar ajkú evangélikusság mind a mai napig fennmaradt. A gyülekezet lélekszáma kb. 150, beleértve a még egyházfenntartói járulékot nem fizető ifjakat és gyerekeket is. Látszólag elkeserítő a kisgyülekezeti mivolt, de számunkra, a gyülekezet lelkésze és a lelkes egyháztagok számára nincs ok a szomorkodásra. Úgy élünk, mint egy család. Ismerjük egymást, egymás nehézségeit, gondjait, melyekre közösen próbálunk megoldást keresni, hogy egységben és békességben élhessünk és szolgálhassunk az Úrnak. 

A Kiskapusi Evangélikus Lutheránus Egyházközség lelkipásztorainak időrendi névsora

A rendelkezésre álló hiányos feljegyzések alapján nem tudunk pontos időpontot nyújtani a Kiskapusi Evangélikus Lutheránus Egyházközség megalakulásáról. Biztos azonban, hogy 1601-ig a környékbeli, magyarul beszélő szász evangélikus lelkészek végezték az egyházi szolgálatot.

1603-tól önálló egyházközségként szerepel, saját lelkipásztorral.

Sastorius Blasis           1603-1618

Fabricius Jakob              1618-1635
Sutoris Johann        16351640
Textoris Georg        16401662
Dendorfius Paul             1662-1686
Hermann Stephan    1686-1715
Kesslerus  Georgius   1715-1721
Orthius Franciscus   1721-1737
Törner Johannes             1737-1757
 Mesko Alexander    1757-1775
 Fogarasi Josef       1775-1786
Bartus Martin Traugott 1786-1809
 Török  Márton       1809-1831
 Török Emil Károly   1831-1848
Geréb András         1848-1883
Orbán István           1883-1889
 Mihályi Károly             1889-1906
 Fóris András         1908-1943
 Fóris T. Zoltán       1943-1973
Sikes Attila                     1973-1976
 Rapp Ernő Zoltán     1976-1978
 Daragus Endre              1978-1982
 Köncze Geréb Árpád       1982-1983
Máthé Csaba           1983-1988
 Oláh Zoltán            1988-1991
 Antal János           1991-1995
 Mátyás Attila       1995- 1998
 Tamás János          1998- 2010
 Korodi Levente              2010-

Megjegyzés: 1906 és 1908 között a lelkészi állás betöltetlen volt. Ebben az időszakban Bartha Mózes káplán végezte a szolgálatot.