Elhunyt Mózes Árpád

Elhunyt Mózes Árpád

Share this content.

Budapest – Mózes Árpád nyugalmazott erdélyi evangélikus püspök 82 éves korában Budapesten elhunyt. Temetésére Kolozsvárott kerül sor. Időpontot később közöl a gyászoló család – tudta meg az evangelikus.hu

Frissítve - MTI-hír:

Kolozsvár - Életének 82. évében Budapesten elhunyt Mózes Árpád, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nyugalmazott püspöke - tájékoztatta az MTI-t Adorjáni Dezső, az egyház tisztségben levő püspöke.

Mózes Árpád családi látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol kedden váratlanul érte a halál. Adorjáni Dezső az MTI-nek elmondta, a nyugalmazott püspököt a család és a nagykárolyi gyülekezet kérésére a nagykárolyi evangélikus templomban ravatalozzák fel. Itt kezdődik a gyászszertartás is, amelynek az időpontját még nem rögzítették. A szertartás Kolozsváron a Házsongárdi temetőben zárul. 
Mózes Árpád a Brassó megyei Krizbán született 1931-ben. 1956-ban szolidaritást vállalt a magyarországi forradalommal, emiatt a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával először életfogytiglani, majd 18 évi szigorított börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta a román kommunista hatalom. Hat éven át a Duna-csatorna kényszermunkatáboraiban töltötte büntetését. 
1992-ben választották a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökévé. A tisztségről 2004-ben egészségi okokra hivatkozva lemondott. Egykori szolgálati helyén, Nagykárolyban telepedett le feleségével, az ottani magyar közösség megbecsült és példamutató tagja volt. A város vezetősége 2011-ben díszpolgári címmel tüntette ki. 
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke sajtónyilatkozatban méltatta a volt püspököt. Mózes Árpád az erdélyi magyar közélet meghatározó személyisége volt 1989 előtt és után is, helytállása és hazaszeretete példaértékű marad számunkra” - fogalmazott a részvéte kifejezésére kiadott nyilatkozatában Kelemen Hunor.

Címkék: Mózes Árpád - halál - temetés -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!