E közösség, amely a reformkorban kezdett gyülekezetté szerveződni a koronázóvárosban, sokéves törekvést követően 1872-ben vásárolta meg az úgynevezett régi megyeháza épületét Székesfehérvár belvárosában, a Megyeház utca 17. szám alatt, amelynek udvarán 1873-ban épült fel kis imaházuk. A tervező Schmied Károly székesfehérvári építész volt.

Az 1873. szeptember 7-én felszentelt épületben helyezték el Prónay Róza bárónő saját alkotását, amelyet készítője oltárképnek szánt, és ajándékul adott a gyülekezetnek. (Prónay Róza Gabriella [1850– 1937] mind jótékonyságáról, mind festészeti tevékenységéről ismert támogatója volt az egyháznak, aki munkáival a Műcsarnok kiállításain is szerepelt.) A kutatás látókörébe került források arról nem adtak felvilágosítást, hogy mit ábrázolhatott a szóban forgó festmény. A gyülekezet birtokában lévő régi képek közül egy sem tűnt olyannak, amely méretét, formáját tekintve oltárképnek alkalmas lett volna, ráadásul a székesfehérvári iratok jelentős része, főként a 19. századi dokumentumok a háborúk során megsemmisültek, így még nehezebb volt adatokat találni.

Hogy mégis kiderült a kép témája, az elsősorban egy fotónak köszönhető, amelyhez később iratok is adtak kiegészítő információt. Az Evangélikus Országos Levéltár (EOL) őrizetében található az a datálatlan fénykép, amelyen a kis imaház belső tere látható. A képről nagy felbontású digitális másolat készült, ennek kinagyításakor láthatóvá vált, hogy az oltárkép a megfeszített Jézust ábrázolja. (Még az oltárterítőbe hímzett szöveg is kivehető a fotón: „Jertek el, mert immár minden kész!”)

Az evangélikus templomokban az oltárképeknek meghatározó, központi szerepük van. Nagy különbségek nem a témák változatosságában, inkább a kivitelezés sokféleségében észlelhetők. Néhány alapvetően fontos bibliai jelenet bemutatása a leginkább jellemző. A leggyakrabban ábrázolt téma az utolsó vacsora, ezt követi a keresztre feszítés, majd a Gecsemáné-kerti jelenet. A fehérvári régi oltárkép is ezt a kutatási tapasztalatot erősíti.

A gyülekezet irattárának újbóli rendezése óta áttekinthetővé vált iratanyagokból később új, a datáláshoz és a kép tartalmának megerősítéséhez használható információk is előkerültek. Az esperesi, püspöki látogatások jegyzőkönyvei, valamint a leltárak fontos forrásai a kutatásnak. A canonica visitatiók nem csupán a gyülekezet létrejöttének adatairól, illetve az akkori lélekszámról beszélnek, hanem jelentős forrásnak bizonyulnak a levéltári anyagokra, a műtárgyakra vonatkozóan is. A leltárak pedig magától értetődően a tárgyak számbavételének elsődleges forrásai, s műtárgyak, festmények, kegytárgyak datálásában is jól felhasználhatók. (Emiatt fontos a jelenben is a pontos leltár, illetve az egyes műtárgyak jól dokumentáltsága, leírása, fotója.) 

A gyülekezet irattárának újbóli rendezése óta áttekinthetővé vált iratanyagokból később új, a datáláshoz és a kép tartalmának megerősítéséhez használható információk is előkerültek. Az esperesi, püspöki látogatások jegyzőkönyvei, valamint a leltárak fontos forrásai a kutatásnak. A canonica visitatiók nem csupán a gyülekezet létrejöttének adatairól, illetve az akkori lélekszámról beszélnek, hanem jelentős forrásnak bizonyulnak a levéltári anyagokra, a műtárgyakra vonatkozóan is. A leltárak pedig magától értetődően a tárgyak számbavételének elsődleges forrásai, s műtárgyak, festmények, kegytárgyak datálásában is jól felhasználhatók. (Emiatt fontos a jelenben is a pontos leltár, illetve az egyes műtárgyak jól dokumentáltsága, leírása, fotója.)

Az 1916-ban, az esperesi látogatáskor készített leltár felsorolja a gyülekezet tulajdonában lévő műtárgyakat, köztük a képeket, s e festményt Krisztus a keresztfán címmel mint „régi oltárképet” említi. Külön tételként szerepel az új oltárkép, annak azonban sajnos nem közlik a címét, témáját. E dokumentumból rögtön két dologra derült fény: a régi kép (a Prónay-féle festmény) címére, ugyanakkor arra is, hogy 1916-ban a festmény ugyan még megvolt, de az oltárt már más kép díszítette. Az adat a fotó datálásához is segít: 1916 előtt kellett készülnie, ha a „régi oltárkép” még a helyén volt.

Egy korábbi – 1895–1896. évi – leltár adatai segítettek a továbblépésben. Ebből kiderült, hogy 1893-ban új oltár készült a fehérvári imaházban. Vajon ez egyúttal új oltárképet is jelentett? A dokumentumokból úgy tűnik, hogy nem. Az EOL őrizetében fellelhető Székesfehérvár 1897. évi június 18-án tartott püspöki visitatiójának jegyzőkönyve; ebben a következő áll: „1 nagy oltárkép br. Prónay Róza saját kezű festménye és ajándéka”. Vagyis a festmény a püspöklátogatáskor még – feltehetőleg – oltárképként funkcionált. (Új oltárkép ekkor még nincs említve.) A fotó készítésének időpontját akkor lehetne közelebbről megadni, ha ismeretes lenne, hogy a képen látható oltár vajon a régi vagy már az új. Így meg kell elégednünk azzal, hogy a fotó 1916 előtti, s még az eredeti oltárképet ábrázolja. Várat még magára annak kiderítése is, hogy mi szerepelhetett az imaház új oltárképén. Feltételezhető, hogy a későbbi leltárakból ez is kiderülhet majd.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 29. számában jelent meg, 2016. július 24-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.