Együtt az úton – A második európai zsinati találkozó záró nyilatkozata

Együtt az úton – A második európai zsinati találkozó záró nyilatkozata

Share this content.

Forrás: GEKE, fordítás és összefoglalás: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Budapest – Huszonhárom ország negyvenkilenc protestáns zsinatának delegáltjai gyűltek össze 2015. január 31. és február 1. között Budapesten, Magyarországon az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) szervezésében. Az utolsó napon a zsinati delegáltak közös nyilatkozatot adtak ki, amelynek összefoglalását és fordítását itt elolvashatják.

A delegáltak nyilatkozatukban köszönetet mondtak a magyarországi protestáns egyházaknak és a Rajna-vidéki protestáns egyháznak (Németország) a nagyvonalú vendéglátásért.

A konferencia témája a protestantizmus jelenlegi és jövőbeli európai hatása volt. „Örültünk annak a ténynek, hogy a protestáns reformáció a 16. században több volt mint egy, az egyház megújulásáért indított mozgalom. - írták a záró dokumentumban. - Ez egyben egy új kezdetet is jelentett mindenütt Európában, a politikában, a szociális életben, a művészetben és a kultúrában, a képzésben és a gazdaságban egyaránt. A reformációi 2017-es jubileuma felé vezető úton foglalkoztunk azzal is, hogy a protestáns egyházak hogyan tudnak hozzájárulni Európa jövőjének formálásához” 

A zárónyilatkozatban megállapították, hogy a protestáns egyházak befolyása Európában függ attól, hogy az egyházak országaikban többségben vagy kisebbségben élnek, de megtapasztalták azt is, hogy a közösségben élő egyházak sokszínűsége mennyire gazdagító erejű. „Egy olyan helyzetben, amikor az egyházak mérete és a befolyása is fogyatkozóban van, nincsen fontosabb annál, mint hogy szorosan egymás mellett álljunk” - állapították meg.

A protestáns egyházak zsinatainak és vezető testületeinek delegáltjai elötelezték magukat a hit továbbadása, a párbeszéd a cselekvő hit és az egyházak közössége mellett.

„Feladatunk, az evangélium hirdetése szóban és cselekedetekben; a keresztény értékek továbbadása mind a szegények, mind a hatalommal bírók felé - írták. - Az egyházaknak közös munkájukban új utakat kell találniuk, hogy az egyháztól távoli embereket is elérjék. Egy inkluzíve nyelvre, a kommunikáció új útjaira van szükségünk. A zene és a művészet fontos eszköz az emberek megszólítására. A fiatalok fontos erőforrásaink a jelenben és a jövőben is. Arra kérjük a zsinatokat, hogy gondoskodjanak a fiatalok bevonásáról az egyházi élet valamennyi területén. A nevelés és a képzés fontos faktor a hit továbbadására a családokban, az egyházi közösségekben és a képzési intézményekben. Értelmezésünk szerint a nevelés és a képzés az emberek Isten és az embertársak előtti felelősségteljes életre való felkészítését jelenti. Isten igéje eléri az embereket, és változásokat fog hozni. A zsinatoknak különös, kiemelt felelősségük van a hit elkövetkezendő generációknak való átadásában. Ezért javasoljuk e tekintetben nemzetközi együttműködés erősítését. Együtt felkészültebben vagyunk új ötletek kidolgozására és a jó gyakorlat (Best-Practice) megosztására” - hangsúlyozták a szöveg írói, akik arra buzdították a zsinatokat, hogy folytassanak más vallásokkal párbeszédet olyan témákról, mint a béke elősegítése és a menekültek befogadása. „A GEKE fontos feladatának tartjuk, hogy az európai intézményekben megerősítsük az európai protestáns egyházak közös hangját” - emelték ki.

Az evangélium az emberi méltóság, a béke, az igazságosság és a teremtés megőrzése melletti kiállásunkat követeli meg. Nevén kell neveznünk a világ sebeit. Arra hívjuk a zsinatokat, hogy a tisztességtelen helyzeteket és viszonyokat nevezzék meg, és befolyásolják a politikai döntéshozókat. Elkötelezzük magunkat, elhívásunkban való megerősödésünkre és hogy együtt munkálkodjunk egy mindannyiunk számára jobb társadalomért. Ezért kívánjuk egymással megosztani a jó gyakorlatokat és tanulni egymástól” - vallották a dokumentumban, amelyben azt is kérték a zsinatoktól, hogy eljárásaikat és szabályozásaikat vizsgálják meg azzal a céllal, hogy a peremen lévők számára is lehetővé tegyék az egyházi vezetésben való aktív részvételt.

A közösségépítés jegyében a záró dokumentumban  megelítették azt is, hogy fontosnak tartják azt, hogy a zsinati tagok rendszeres találkozói tovább folytatódjanak. „Arra kérjük a GEKE tanácsát, hogy ezt a találkozót demokratikusan megválasztott egyházi képviselők tanácskozásaként, és nem csak egyének találkozásaként ismerje el. Arra kérjük a GEKE-t, hogy hivatalosan is vonjon be laikusokat szervezetébe és tevékenységeibe, hogy ezáltal minden területen fejlessze az egyházközösséget.”

A következő európai zsinati találkozóra 2017-ben Svájcban kerül sor, a Svájci Református Egyházak Szövetségének meghívására.

A zsinati záródokumentumban arra is javaslatot tettek, hogy rendezzenek az európai protestáns egyházak szervezésében egyházi találkozót (Kirchentag) is.

A dokumentum azzal zárult, hogy arra kértek benne mindenkit, imádkozzon az Ukrajnában és a Távol-, valamint Közel-Keleten lévő egyházakét és az ott élő keresztényekért és támogassa lehetősége szerint az itteni tagegyházakat, az 1. Korinthusi levél 12. fejezetének 26. versének jegyében: És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.”

Csatolt állományok: GEKE_zaronyilatozat.doc -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!