A gyászistentiszteleten Smidéliusz Gábor lelkész a liturgiai szolgálatban segédkezett és ismertette az elhunyt pályafutását, Gáncs Péter elnök-püspök pedig hirdette Isten vígasztaló Igéjét. Zsoltárversek és a Szeretethimnusz sorai hangoztak el.
A Magyar Művészeti Akadémia nevében Fekete György búcsúzott, a művésztársak nevében pedig Simonffy Márta szólt. Az istentisztelet után a szűk család részvételével a kelenföldi evangélikus templomban vettek végső búcsút az elhunyttól.
A mellékletben meghallgatható az Deák téri istentisztelet hangfelvétele.