Fabiny Tamás püspök áhítata után Csom Gyulát Bibó András gyülekezeti tag mutatta be.
A professzor előadását azzal kezdte, hogy koránál fogva, az évtizedek alatt megszerzett tapasztalat birtokában igyekszik a dolgokat, így az atomenergia témakörét is szélesebb körben vizsgálni más területekkel. Az élet egyes területei számos szállal kötődnek egymáshoz. Ez vonatkozik a fenntartható fejlődésre is, amelynek így három dimenzióját kell szólni: ökológiai, gazdasági, társadalmi. Komolyan kell venni a következő jelenségeket:
- A Föld népesség exponenciálisan nő: Krisztus korában kb. 300 ezer, 1000-ben kb. fél milliárd, 1900-ban kb 1.6 milliárd, és 2012-ben már 7 milliárd volt a népesség. A XX. század a demográfiai forradalom ideje is volt.
- A jövedelemegyenlőtlenségek mind inkább nőnek.
- És mindeközben óriási mértékben fogyasztunk, a természeti erőforrásokat határtalanul elhasználjuk.
A fenntartható fejlődés lényege, hogy úgy gazdálkodunk erőforrásainkkal, hogy az elegendő kényelem biztosítson számunkra, és hogy közben maradjon is a következő generációk számára is. A hagyományos (nem megújuló) energiahordozó készletek a jelenlegi fogyasztás mellett még kb 60 évre elegendőek. Ez legfeljebb 100 évre növelhető különböző technikákkal.
Ezért van szükség az atomenergiára az emberiségnek. Ugyanakkor ez a megoldás sem végtelen, hisz a maghasadáshoz szükséges uránium készlet nem túl nagy. A jelenlegi atomerőművek szempontjából a ritkább 235-ös izotóp hasznosítható. Az épülő, immáron negyedik generációs atomreaktoroknak olyan technológiát kell majd alkalmazniuk, amely képes ezt a hiányt javítani.
A témában nem igen járatos hallgatóság a tudomány ezen területében merülhetett el a professzor előadása nyomán. A sok szakmai információ mellett az is elhangzott, hogy Magyarországnak szüksége van újabb atomerőműre. Az ország természeti adottságai miatt más megoldás nem adódik energiaszükségletünk önálló előállítására. Mivel a biztonság az elsődleges, a jövőben épülő létesítmények tervezésénél olyan rendszereket alakítanak ki a szakemberek, amelyek önszabályozók, tehát rendellenesség esetén azonnal passziválják magukat, ezzel elkerülve a tragédiákat - ez az úgynevezett inherens biztonság.