Az itt dolgozó munkatársaknak és önkéntes segítőknek már az első héten több megható és erőt adó pillanatban lehetett részük. Már „régi”, jó ismerősként köszönthetik a rendszeresen visszatérő Pétert, aki a lakásmaffia áldozataként néhány hete kénytelen az utcán élni.

Fogadhatták az Országos Iroda több áldozatkész munkatársát, akik hol egy tucat zsömlével, süteménnyel, több esetben pedig ruhaadománnyal érkeztek.

Egy a környéken élő idős hölgytől átvehettek egy borítékot, aki a rádióban hallva a krízispontról döntött úgy, hogy nyugdíjából tízezer forintot ad a betérők támogatására, sőt hallhattak olyan kisfiúról is, aki a malacperselyében gyűjtött párezer forintját küldte el, hogy ő is segíthessen.

Több oldalról hallható: a közös munkának van értelme, ha csak néhány embernek sikerül is segíteni, már megérte a minimális befektetés és az áldozatkész munka. Emellett a projekt „mozgósító” ereje is vitathatatlan. A támogatást nyújtó munkatársak áldozatkészsége pedig nemcsak a rászorulóknak segít, hanem további muníciót is ad az Evangélikus Diakónia munkájához. Köszönjük, hogy együtt tehetjük és élhetjük át mindezt!

„Van bérletem, az éjszakát utazással töltöm” – mondja a néhány hete utcán élő Péter, ha új, napi rutinjáról kérdezik. Az ő személyes krízisében hatalmas segítség, hogy a nappali órákat az Evangélikus Diakónia fűtött helyiségében, nyugalomban, rádiót hallgatva töltheti és akár le is zuhanyozhat. Derűsen mondja: „Nincs semmi baj, megoldom ezt a helyzetet is. Addig is jó itt lenni, itt valóban befogadtak és nem kell félnem…” (Péter történetére a későbbiekben még visszatérünk.)