„Ezen a szomorú napon Aradon hulltak le először a Ferenc József által követelt fejek: Haynau rendelkezése nyomán – hajnali fél hatkor – a négy golyó általi halálra ítélt tisztet – sorrendben Lázárt, Dessewffyt, Kiss Ernőt és Schweidelt – végezték ki először, utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károly grófnak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát; miután ő már senkitől nem tudott elbúcsúzni, kivégzése előtt jobb híján Damjanichnak csókolt kezet.”
„Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolásával a Haynau által levezényelt megtorlás elérte csúcspontját, ami nem csak Magyarországon váltott ki erős indulatokat, de Európát is tiltakozásra sarkallta.”
A szarvasi polgármester, Babák Mihály beszédében kitért arra, hogy mind a mai napig nem kértek bocsánatot az európai hatalmak a magyaroktól 48-ért – és mellesleg 56-ért sem.
Seidl Ambrus plébános beszéde után az ünnepséget a városközpont-rehab által körbezárt 48-as emlékműnél koszorúzás zárta, ahol dr. Zima János tárogatószóval várta az emlékezők csoportját.
A megemlékezésen a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda növendékei is részt vettek, igazgatónőjük, Molnár Istvánné vezetésével.
A fenti idézetek a Rubiconból valók. Érdemes elolvasni a cikket.


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala