Ma emlékezünk meg Magyarország német megszállásának 70. évfordulójáról. Hadd utaljak ebben az összefüggésben egy sajátos tiltakozásra. Az evangélikus egyház egyik akkori lelkészét úgy hívták, hogy Wolf Lajos. Bácskai német származású volt. Önéletrajzában így ír: „Sok aggódással láttam az események irányát és fejlődését hazánkban. Különösebb meglepetést nem keltett bennem, azonban igen erősen megviselt, amikor 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Böjt negyedik vasárnapja volt. Tehát vasárnap - mint olyan sokszor már ebben a háborúban - igáztak le minket is teljesen. Istentiszteletre indultam éppen, amikor a hírt tudomásomra adták. Úgy látszott: végig ki kell ürítenünk a keserűség poharát!  Hogy milyen nagy volt bennem a keserűség, azt legjobban talán az a kis jegyzet mutatja, amelyet ezen a napon szolgálati naplómba írtam: »A mai naptól kezdve a hivatalos használat kötelezettségein kívül a Wolf családi név helyett az Ordass családi nevet használom.«”

Igen, ő az, aki Ordass Lajos néven az egyház hitvalló püspöke lett, aki mind a barna, mind a vörös diktatúrára nemet tudott mondani. A bibliai Józsué könyvében (1,6) olvassuk: „Légy bátor és erős!” Ez az ember bátor és erős volt. Megvalósította azt, amit József Attila írt: „Sziszegve sem szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.”  Bátor és erős volt, amikor – más lelkészekhez és hitvalló keresztényekhez hasonlóan – zsidókat mentett. Bátor és erős volt, amikor Szálasinál tiltakozott. De ugyanilyen bátor és erős volt, amikor a kommunista megszállás ellen emelte fel szavát, vállalta a szegedi Csillag börtönt, a félreállítást, a megaláztatást.

Ezekben a napokban sokat jár fejemben Iluh István verse: 

„Jézus markába szöget vertél,

Dózsa húsából ebédeltél. 

Hitler-taktusra meneteltél

Nemet mondani sose mertél.

Jézus markába szöget vertél,

Dózsa húsából ebédeltél. 

Hitler-taktusra meneteltél

Nemet mondani ma se mernél.”

Merünk-e nemet mondani? Vissza tudjuk-e utasítani a szélsőségeket, akár jobbról, akár balról támadnak? Fel tudjuk-e emelni szavunkat az önkény ellen és az emberi méltóság érdekében?

A Wolfból Ordassá lett hitvalló püspök és sok-sok társának példája azt mutatja, hogy ez igenis lehetséges.  

Az ószövetségi Dánielt arra akarták kényszeríteni, hogy boruljon le a pogány király képmása előtt, de ő hitvallóként ezt mondta: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk, és ő ki tud minket szabadítani még a tüzes kemencéből is.” (Dán 3,17) Dániel is bele tudott kapaszkodni a biztató szavakba: „Légy bátor és erős!” 

A Bar Kochba-féle felkelés brutális leverése után a rómaiak kegyetlenül megkínozták a zsidó ellenállás szellemi vezetőjét, Rabbi Akibát. Testét vasfésűvel boronálták, de ő haldokolva is a Sömát énekelte. Lelkét úgy lehelte ki, hogy hosszan, elnyújtottan mondta az echád, egyetlen szót. A szó szoros értelemben utolsó leheletével is az egy Istenről tett így bizonyságot egy istentelen világban. Azért tehette ezt, mert ő is meghallotta a hangot: „Légy bátor és erős!”

A keresztényüldözés korában ugyanezt élte át az agg püspök, Polükarposz. Amikor a vesztőhelyül szolgáló cirkuszba vezették, akkor ő ezt a mennyei szózatot hallotta: „Polikárp, légy erős, és viseld magad hősiesen!” A prokonzul megpróbálta őt rávenni Krisztus megtagadására, mondván: „Légy tekintettel idős korodra”, majd így szólt: „Esküdj meg a császár jólétére! Káromold Krisztust, és szabadon bocsátalak!” 
Erre Polükárposz így felelt: „Nyolcvanhat éve szolgálok Neki, és még soha nem bántott engem, hogyan szidalmazhatnám tehát Királyomat és Megváltómat?” Ezt követően vállalta a mártírhalált.

Dániel, Akiba, Polükarposz és Ordass Lajos példája azt mutatja, hogy minden időben van mód hitvalló helytállásra.  A szomorú emlékű 1944 hetvenedik évfordulóján érdemes az ő sorsukat is felidézni.