Az Evangélikus Élet következő számában is olvashatnak erről a találkozóról a szerző tollából beszámolókat, interjúkat.

A békéscsabai kórus vezetője, Kutyejné Ablonczy Katalin:

„Ha rajtam múlna, főállásban csak kórust vezetnék, mert ennél jobb nincs! Azért mentem el énektanárnak, hogy kórust vezethessek, és hála Istennek, vezethetek is, hármat is. Sőt már tervezem magamban, hogy ha megerősödik az alsó tagozat, akkor kellene egy alsós kórus is. Ne nőjenek fel azok a gyerekek úgy, hogy nem énekeltek kórusban!”

Tovább.

A bonyhádi kórus vezetője, Stargl Szilvia:

„Az összes eddigi pedagógiai feladatom közül (matematikát és éneket tanítok) a kórusvezetést szeretem a  legjobban. Egyrészt a gyerekek miatt, másrészt azért, mert a tagok sikerélményhez tudnak jutni a kórus által.”

Tovább.

A Deák téri kórus részéről Kardos Anna:

„Ma már alig van egy kórusnak lehetősége arra, hogy megmérettesse magát. A kórustalálkozók, kórusszemlék, minősítők valahogy kimentek a divatból, vagy csak egyszerűen elfogyott a pénz és energia az ilyesmire. Pedig szerintem jót tesz egy kórusnak, ha elmondhatja magáról, hogy én már ilyen és ilyen fokozaton állok. Önbizalmat ad a vezetőnek és a tagoknak egyaránt.

Tovább.

A Deák téri kórus részéről Bence Gábor:

„Régen úgy látom, hogy utazás nélkül nincs kórus. Az utazásnak van olyan közösségépítő hatása, mint semmi másnak – az évekkel korábbi utazásokra megtanult dalok még mindig előtörnek a diákjaimból, kitörölhetetlenül beléjük ivódtak, sőt úgy tűnik, szinte átöröklődnek a következő »generációra«. Nincs annál nagyobb örömöm, mint amikor azt hallom, hogy a kis csapatom csak ül és énekli a megtanult műveket. Csak úgy, maguknak. Ezért is örülök ezeknek a találkozóknak, mert ha nem is egy komoly külföldi út, de Sopronba is háromórás vonatút vezet, ami alatt össze lehet már rázódni.”

Tovább.

A mezőberényi kórus vezetője, Székely Szilvia:

„Azt tanultam, hogy a zene örömét kell szem előtt tartani. Nem kell izgulni annyira azon, hogy milyen lesz a teljesítmény, csak ne vesszen el a zenélés élménye!”

Tovább.

A Luther Márton Kollégium nevelőtanára, Szmolár Tünde:

„Mi vagyunk itt a kakukktojás, a kuriózum, mert nem egy gimnázium kórusa vagyunk, hanem egy kollégiumé.”

Eszenyi Gábor, karvezető:

„Én nem énektanár vagyok, hanem a nyíregyházi zeneiskolában tanítok, és egy alapítványi iskolában van kórusom, valamint a rákbetegek kórusát vezetem a városban. A kollégiumba az igazgató hívott, nagyon szerette volna, hogy legyen a kollégiumnak énekkara, aztán lett.”

Martinovszky István, kollégiumigazgató:

„Amatőr szinten, de rendszeresen klarinétozom. A hangszert magammal viszem mindenhova. A népzene a mindenem.”

Tovább.

A soproni kórus vezetője, Takács Andrea:

„A csapatom igen lelkes, és ezt óriási öröm látni, mert enélkül nincs eredmény. Próbálok nem lemondani a színvonalas munkáról, és szerencsére ebben partnerek a diákok is. Be lehet őket fogni plusz próbákra. Elbírják a plusz terhelést, amit egy-egy szereplés magával hoz.”

Tovább.

Diákként vezetett Horváth Ábel:

„A jó karvezető egyrészt közösséget teremt saját lényével, másrészt feltárja a kórustagok előtt az énekelendő mű értelmét, jelentését, lényegét, és így gazdagodnak a tagok. Ezt nemcsak mozdulatokkal teszi, hanem szóval is. Fontosnak tartom, hogy hétköznapi gondolatokhoz, helyzetekhez tudja kapcsolni a zene elvont értelmét. Így egyfajta fejlődésen megy át az, aki ezt megérti, és az is, aki megérteti – és ez szép élmény!”

Tovább.