tábor

Bible Apple - Az isteni alkalmazás Bonyhádon

Bonyhád – 2013. június 17. és 22. között került megrendezésre a 9. evangélikus konfirmandus és ifjúsági tábor a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium falai között. Aradi András bonyhádi és Laczi Roland csővári lelkész vezetésével, a gimnazista segítőkkel együtt több, mint 50 gyermek vett részt a jubileumi alkalmához közeledő táborban. Szöveg és fotó: Laczi Anikó

Dr. Seuss rendel Kelenföldön

Budapest – A Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség a nyári szünetben rendhagyó gyülekezeti hittantábort szervezett. Meséken és interaktív foglalkozásokon keresztül, jó hangulatban igyekeznek a fiatalok figyelmét a toleranciára felhívni. A tábor egészen 2013. június 28-ig tart. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Kalandra hív a KÖSZI – Időutazás Jézussal a Napvető táborban

Budapest – Különlegesen izgalmas és egyedülálló témával készül idén nyárra a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért csapata. A 17. alkalommal megrendezésre kerülő Napvető evangélikus közösségépítő tábor mottója: „Időutazás Jézussal”. A Napvető Kölyök – gyerek, illetve a Napvető Ifi – tizenéves táborozói egy virtuális barangoláson vehetnek részt 2013. július 28 – augusztus 3., illetve augusztus 11-18. között, melynek során régmúlt évszázadokba, jellegzetes történelmi korokba látogathatnak el. Pellionisz Petra, a Napvető táborok kreatív tartalmi vezetője adott interjút az evangelikus.hu-nak. Szöveg: evangelikus.hu

Elkezdődött a Déli Evangélikus Egyházkerület által szervezett konfirmandustábor

Bonyhád – A tábor megnyitójára Gáncs Péter is Bonyhádra érkezett, hogy eltöltsön egy napot a fiatalokkal. Az alábbiakban képes beszámolót láthatunk erről. Fotó: Kiss Tamás

Napról napra nyomon követhetjük a szombathelyi hittanos tábor eseményeit

Szombathely – 82 fővel indult el idén az egyházközség hagyományos hittanos tábora, amelyet az alsós és felsős diákoknak szerveztek. Ezúttal Önök is nyomon követhetik, mi történik a táborban napról napra, ahogy a gyerekek látják. Forrás: szombathely-lutheran.hu

„Tedd jobbá a világot!” – Együtt ténykedett a világért a KÖSZI a 7. Életfonal táborban

Piliscsaba - 2013. április 25-28. között rendezte meg a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért, valamint a Szívvel – Lélekkel Alapítvány a 7. Életfonal – evangélikus életvezetési tábort 7-12. osztályosok számára dr. Horváth Márta vezetésével. A tábor mottója: „Tedd jobbá a világot!” volt. Szöveg: Pellionisz Petra; fotó: Keveházi D. Sámuel.

Megkezdődött a KÖSZI 17. Napvető táborának szervezése

Budapest – 2013. március 23-án megtartotta a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért a 17. Napvető evangélikus közösségépítő tábor szervezőinek a felkészülést elindító csapatépítő tréninget. A Deák Téri Evangélikus Egyházközség klubhelyiségében egybegyűlt régi és új önkéntesek a nyár két legizgalmasabb táborának, a 3-8. osztályosoknak szóló Napvető kölyöktábor és a 9-12. osztályosoknak szóló Napvető ifitábor megszervezésére és vezetésére vállalkoztak. A csapatépítő tréning vezetését Benkóczy Péter evangélikus lelkész, tréner vállalta. A táborok idei mottója: „Időutazás Jézussal”. Szöveg: Zsirka Richárd, kép: Lőrincz Andi Luca

Az első úrvacsoravételre készültek

Piliscsaba – A péteri és a vecsési gyülekezetek konfirmandusai Piliscsabára utaztak, hogy közösen készüljenek vizsgájukra és az első úrvacsoravételre. Szöveg és fotó: Koczor Kinga

Tizedik alkalommal rendezik meg a mozgássérült-passiót – Halasi Andrással beszélgettünk

Budapest – Halasi András evangélikus teológus-lelkész szakos hallgatóval, a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) elnökével beszélgettünk a mozgássérült-passió idei alkalmairól. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Galambos Ádám és Tekus András

Hall engem valaki? – 4. Téli berek tábor a KÖSZI szervezésében

Idén 4. alkalommal rendezte meg a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért csapata a Téli berek evangélikus hitépítő tábort Nagybörzsönyben, az evangélikus gyülekezet Reménység házában Pellionisz Petra vezetésével. A tábor mottója a fiatalok számára igen aktuális téma volt: „Hall engem valaki?” Szöveg: Nemes Anikó, Gerlai Pál, fotó: Keveházi D. Sámuel

Oldalak

Feliratkozás RSS - tábor csatornájára