Szarvas

Márton-nap: Ételt osztottak és lampionokkal vonultak fel Szarvason

Szarvas – A szarvasi evangélikus gyülekezet hagyománya a Márton nap megünneplése, amikor is nem csak Szent Mártonról, Luther Mártonról, hanem Hamaljár Márton püspökről is megemlékeznek, aki az Ótemplom orgonáját építette. Délelőtt szorgos asszonyok segédkeztek stílszerűen „Lúdas Matyinak”, azaz Pásztor Mátyásnak a vasárnapi ételosztásra szánt libaleves elkészítésében, sötétedéskor pedig lampionos felvonulásra is sor került.

Az Ég is megáldotta a „békekenyér” magvait

Szarvas – Új év kezdődött a „Béke és Mezőgazdaság” programsorozat keretében. 2014. október 17-én Szarvason másodízben vetették el a békekenyér magvait a HAKI liziméter-telepének földjébe. A kezdeményezés 2011-ben indult, amelyhez összesen 11 EU-s tagállam csatlakozott. Ezek mindegyike a vasfüggöny keleti oldalán helyezkedett, így mezőgazdaságuk nagy hasonlóságot mutat.

Lendületbe jöttek a vajdás röpisek

Sopron – Október 10-én negyedik alkalommal került megrendezésre Sopronban az evangélikus gimnáziumok röplabdás versenye. Már 2 évvel ezelőtt, amikor evangélikus gimnázium lettünk, kinéztem ezt a versenyt, hogy elmegyünk és megmutatjuk, mit tudunk.

Benkás szemmel: egy nap az Öveges laborban

Szarvas – Reggel az osztályteremben gyülekeztünk fél 8-kor, és vegyes érzelmekkel vártuk, milyen lesz ez a nap, ahol csak fizika, kémia, és biológia óra vár ránk. Meghallgattuk a tűzvédelmi- és a munkavédelmi oktatást, valamint a labor szabályzatát. Majd elindultunk biciklivel a Vajda Péter Gimnáziumba, ahol a második emeleten, a labor várakozójában fehér köpenyt kaptunk, s rögtön úgy néztünk ki, mint a leendő orvosok.

Az ótemplomi orgona titkai

Szarvas – Az Ótemplom orgonája 210 éves történetének legnagyobb felújításán esik át. Faragó Attila a felújítást végző Aeris Kft. vezetője személyesen mutatta be 2014. október 16-án az orgona részeit, a felújítás részleteinek ismertetésével. Az egyszeri és megismételhetetlen alkalmon számos érdeklődő részt vett, felkutatva az orgona értékeit és titkoshelyeit. Igét hirdetett Lázár Zsolt esperes.

Újraszentelték: megújult a II. világháborús emlékmű Szarvason

Szarvas – A Evangélikus énekeskönyv 261-es számú énekének első és utolsó versszakának közös eléneklésével vette kezdetét 2014. október 9-én este a felújított II. világháborús emlékmű újraszentelési ceremóniája.

A Szegedi Tudományegyetemen kutattak a vajdások

Szarvas – Idén is részt vettek a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói a Kutatók Éjszakájának programsorozatán. Sokan maradtak Szarvason, hiszen itthon is érdekes programok várták az érdeklődőket. Emellett iskolánk is szervezett kirándulást erre az éjszakára, ezúttal a Szegedi Tudományegyetem programjaira.

Idősek napi ünnepségeket tartottak Örménykúton és Szarvason

Szarvas – „Az idősekről gondoskodni csak összefogással lehet. Fontos szerepe van az önkormányzatoknak, civileknek és természetesen az egyházaknak. Egy dologról azonban ne feledkezzünk meg! A legfontosabb a család! Ne várjuk, hogy majd más gondoskodik a szüleinkről, nagyszüleinkről! Az első lépést mindig nekünk kell megtenni” - írták a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség Facebook oldalán.

Harmadik alkalommal járhattak Vajdás gimnazisták Erdélyben

Szarvas – A Rákóczi Szövetség harmadik alkalommal szervezett kirándulásán 8 magyarországi és 8 partiumi iskola 98 diákja és tanára vett részt. A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumot Fazekas Döniz, Turcsányi Luca (12.A), Uhljar Janka (9.A), Sallai Márton és Seres László (10.B) tanulók képviselhették. A személyes beszámolót a csoport kísérőtanára írta.

A béke kenyere a megbékélés szimbóluma

Berlin – Egy rozsföld terül el jelenleg azon a részen, ahol annakidején Berlinben a Berni utca vonalában, a Berlini Fal mellett, a biztos halál várt azokra, akik megpróbáltak átjutni a keleti oldalról a nyugatira. A béke és a megbékélés szimbolikus jele most ez a rozsföld. 2014-ben a fal és a szögesdrót lebontásának 25. évfordulójára különleges programot szerveztek itt a németek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szarvas csatornájára