reformáció

Folyamatos reformáció

Maglód – „Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” Pál apostol szavaival (1Kor. 3,11) köszöntötte Németh Mihály evangélikus lelkipásztor a híveket a reformációi ünnepi istentiszteleten, 2017. október 29-én, vasárnap Maglód legszebb, legrégebbi épületében, az öregtemető közepén álló istenházában.

Fáklyákkal, énekelve emlékeztek meg a reformációról Nyíregyházán

Nyíregyháza – Fáklyás-énekes menettel, majd közös ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a városi evangélikus és református egyházközségei a reformáció 500. évfordulójáról. A két egyház hívei a református templom előtt gyülekeztek, innen énekelve vonultak a Kossuth térre és végül az evangélikus nagytemplomba mentek.

A reformáció hajnalhasadása – Luther 95 tételének jelentősége

Nagykálló – 2017. október 29-én A reformáció hajnalhasadása – Luther 95 tételének jelentősége címmel tartott előadást Adámi László evangélikus lelkész a közös evangélikus-református ünnepi úrvacsorás istentiszteleten, a nagykállói református templomban. Az alábbiakban ezt olvashatják el.

Együtt is fejet hajtottak a protestánsok

Pápa – A helyi református, evangélikus és baptista felekezetek közösen, az ökumené jegyében emlékeztek meg a reformációról, a nagy reformátorokról.

Együtt ünnepeltek a protestáns egyházak Kiskunhalason

Kiskunhalas – Közös ökumenikus istentiszteletet tartottak a halasi protestáns gyülekezetek a reformáció emléknapján, október 31-én. A kiskunhalasiakkal együtt ünnepeltek a bócsai, soltvadkerti és tázlári gyülekezetek tagjai is.

Rákospalotán is fát ültettek

Budapest – Rákospalota – A reformáció 500. emlékévében falültetésre és hálaadó istentiszteletre került sor a Rákospalotai Evangélikus Egyházközségben, 2017. október 29-én. KÉPRIPORT!

Emlékművet avattak a nádasdi evangélikusok

Nádasd – A reformáció 500. jubileumi évének állítottak emlékművet az evangélikus templom kertjében, 2017. október 28-án.

Ne csüggedj kicsiny sereg! – Reformációi ünnepi istentisztelet a kisebb protestáns testvérnél, Debrecenben

Debrecen – Nagy megtiszteltetés érte kicsiny debreceni evangélikus gyülekezetünket, mert 2017. október 29-én, a 10 órakor kezdődött reformációi ünnepi istentiszteletünkön püspök szolgált közöttünk igehirdetéssel. Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke számos ünnepi szolgálata ellenére első szóra elfogadta szolgálatra való felkérésünket. Az istentiszteleti liturgia oltár előtti szolgálatát Asztalos Richárd helyi lelkész végezte, a kántori szolgálatot az épp hazalátogató Johansson-Abaffy Nóra vállalta, aki a gyülekezetben nőtt föl, de házasságkötése óta Svédországban él férjével és kisfiukkal.

500 ÉVES A REFORMÁCIÓ, KAPOSVÁRON IS MEGEMLÉKEZTEK

Kaposvár – A hazai lutheránus (evangélikus) egyház karöltve a többi protestáns felekezettel különleges eseményre emlékezik az idei esztendőben. 500 évvel ezelőtt szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára Luther Márton és ezzel elkezdődött a reformáció.

Ridikül: A Reformáció Napja

Budapest – 1517. október 31-én Luther Márton ezen a napon tűzte ki 95 tételét a Wittenberg-i vártemplom kapujára. Reformok sorozatát indította el az élet számos területén, amelyek messze túl mutatnak a teológia határain. Ennek nélkülözhetetlen eleme a megújulás. A legfontosabb kérdés az, hogy milyen szerepet játszanak ennek értékei a mai korban?! Erről beszélgetünk vendégeinkkel: Lackfi Jánossal, Pintér Bélával, Kónya Ábellel és meglepetés-hölgyvendégünkkel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - reformáció csatornájára