program

NGM: az egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztését támogató uniós pályázat jelent meg

Budapest – Az egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztésére nyílik lehetőség 7,3 milliárd forintos keretösszegig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A pályázaton 200 millió és 1,5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t hétfőn.

Több mint kétszáz reformációi programot támogat 2017-ben az állam

Szekszárd – A reformáció 500. évfordulójának állami emlékévét megnyitó ünnepsége 2017. január 6-án, Vízkereszt napján lesz Budapesten, a Művészetek Palotájában; a reformáció napján, október 31-én pedig nagyszabású református találkozót rendeznek a Papp László Sportarénában – erről Hafenscher Károly miniszteri biztos beszélt június 17-én Szekszárdon.

Gyülekezeteknek, fiataloknak szóló programokra koncentráltak – Ülésezett a Reformációi Emlékbizottság

Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában gyűltek össze 2016. június elsején a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságának tagjai, hogy a 2017-es évvel kapcsolatos legújabb programokat, projektekkel kapcsolatos fejleményeket átbeszéljék.

Nálunk elolvashatja a 27. Budapesti Bach-hét részletes programját

A 27. Budapesti Bach-hét eseménysorozatát hivatalosan 2016. június 6-án hétfőn 19 órakor nyitják meg. Az alábbiakban elolvashatják a részletes napi programot.

Még lehet jelentkezni! – részletes információk a Föld Sója találkozóról

Budapest – Kevesebb, mint két hónap van vissza az első magyarországi FÖLD SÓJA – Közép-európai Keresztény Találkozó kezdetéig, amelyre eddig már több mint 2700 ember jelentkezett. Az előző napok során sikerült a szervezőknek megállapodni néhány budapesti kollégiummal a szállásfoglalásokra vonatkozó határidők meghosszabbításáról, így továbbra is lehet jelentkezni a találkozóra a http://foldsojatalalkozo.hu/regisztracio oldalon. 2016. MÁJUS 20-ig tudnak biztosítani az érdeklődőknek szállásokat és missziói napi támogatást, ezért is érdemes regisztrálni mindenkinek a határidőig.

A Wartburg – Templomkert evangélikus udvar nem csak a gyermekprogramokban lesz erős – 26. Művészetek Völgye – Az összművészetiség gyönyörködtet

Budapest – A 26. Művészetek Völgye 2016. július 22. és július 31. között várja a látogatókat Taliándörögdön, Kapolcson és Vígántpetenden. A főszerep idén is a művészeté, a célközönség azonban bővült. A Wartburg – Templomkert evangélikus kultúr- és gasztroudvar sokszínű programmal várja az odalátogató gyermekeket és felnőtteket!

A szívbéli derű déli napja

Kiskőrös – Gördülékenyen, mondhatni óramű pontossággal zajlott le 2016. 05. 07-én, szombaton, Kiskőrösön a Déli Evangélikus Egyházkerület missziói napja, amelynek igazi sikerét mindazonáltal nem az eltervezett program példás előkészítése és lebonyolítása, hanem a közösséget teremtő Szentlélek remélt, ám „betervezhetetlen” jelenlétének megtapasztalása adta.

Próféta a Saját Hazájában?

Budapest – Beszélgetéssorozat lesz a Hegyvidék Díszpolgáraival a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete és a MOMkult közös szervezésében.

Hálaadás, emlékezés, örömünnep – Jubileumi ünnepséget tartott a KIE

Budapest – A Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) székházában (ma Ódry színpad) kezdődött 2016. április 8-án az az ünnepségsorozat, melynek során a résztvevők az egyesület megalakulására, létére és 25 évvel ezelőtti újjászületésére emlékeztek. A gazdag rendezvénysorozat anyagát adjuk most közre.

A megújulás lendülete – Sajtótájékoztatót tartottak

Budapest – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémia utcai épületének tükörtermében tartották meg 2016. február 29-én azt a sajtótájékoztatót, amellyel hivatalosan is megnyitották a 2017-es reformációi programsorozatot. Mint ismeretes, két évvel ezelőtt alakult meg a kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Reformáció Emlékbizottság ügyvezető elnöke bejelentéssel szolgált az emlékévvel kapcsolatban. Az ünnepélyes rendezvényen részt vett dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos és az egyházak képviselői is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - program csatornájára