püspök

Három püspök részvételével ökumenikus fórumot rendeztek Győrben

Győr – „Az egység keresés” – ez az állítás adta az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSz) által szervezett ökumenikus kerekasztal mottóját. A rendezvényt 2017. március 9-én, csütörtökön a győri Rába Hotel tükörtermében tartották.

Püspöki látogatás Pestszentimrén

Pestszentimre – Böjt első vasárnapján Gáncs Péter püspök és felesége, Márta meglátogatta a pestszentimrei gyülekezetet. A közösség nagy örömmel készült a vendégek fogadására. Az ideiglenesen rendelkezésre bocsátott katolikus vendégház színültig megtelt a gyülekezet tagjaival, míg egy másik teremben tíz kisgyermek vehetett részt a gyermek bibliaórán.

Már hárman is jelöltek a finnországi püspökválasztáson

Helsinki – Irja Askola helsinki püspök 2017 őszén nyugdíjba vonul. Az év elején történt bejelentés óta már hárman is jelezték, hogy jelöltként indulnak a püspökválasztáson.

Püspöki látogatás Aszódon

Aszód – Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke látogatott el 2017. február 26-án, vasárnap az aszódi evangélikus gyülekezetbe, ahol igehirdetéssel szolgált a vasárnapi istentiszteleten.

Forródrót Isten és ember között – Interjú Szemerei János püspökkel

Győr – Budapest – A nyugat-magyarországi evangélikusság gyökerei mélyre nyúlnak, és ez jelentős felelősséget ró azokra, akik az egyház életét alakítják – állítja Szemerei János. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke arról is beszél, hogy a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója arra is ösztönöz, hogy nyitott, protestáns gondolkodással jobban megértsük a bennünket körülvevő, gyakran rettentő világot.

Új püspök a Szentföldi és Jordániai Evangélikus Egyház élén

Jeruzsálem – Ibrahim Azar személyében új püspököt választott a Szentföldi és Jordániai Evangélikus Egyház (ELCJHL), melynek előző püspöke 1998 óta Munib Younan, a Lutheránus Világszövetség jelenlegi elnöke volt. Az 55 éves Azar a jeruzsálemi „Megváltó” Gyülekezet lelkésze.

Az amerikai evangélikusok is reagáltak Trump bevándorlásellenes intézkedésére

Washington – Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) elnök-püspöke, Elizabeth Eaton püspöki körlevélben reagált Donald Trump amerikai elnök bevándorlást érintő elnöki rendeletére.

Rövidhír a finn püspök nyugdíjba vonulásáról

Helsinki – Az év elején Irja Askola, a helsinki egyházkerület püspöke bejelentette, hogy ez év november elsejével nyugdíjba vonul. A lehetséges utódok latolgatása máris megkezdődött az egyházi sajtóban: eddig hivatalosan Jaana Hallamaa, a helsinki egyetem szociáletika professzora vállalta a jelölést, a Kallio gyülekezet médiában is népszerű igazgató-lelkésze, Teemu Laajasalo egyelőre még fontolgatja, hogy induljon-e.

Id. dr. Hafenscher Károly: Az imádkozó püspökökről

Budapest – Az ökumenikus imahét minden napján id. dr. Hafenscher Károly 1999-ben felvett gondolatait osztjuk meg az imádságról. Sorozatunk második részében a nyugalmazott evangélikus lelkész az imádkozó püspökökről beszélt a Zákeus Média Centrum kamerája előtt.

A zuhanórepüléstől a szabadságig

Budapest – Mit jelent a lelki forradalom? Hogyan lehetünk győztesek? Adhat-e fogódzót a reformáció gondolatvilága napjaink nagy kríziseiben? – ezekre a kérdésekre is válaszol Bogárdi Szabó István református püspök és Gáncs Péter evangélikus püspök.

Oldalak

Feliratkozás RSS - püspök csatornájára