lelkész

Több imádságot!

Szeptember eleje a tanévnyitók időszaka. Az idén először Mezőberénybe látogathattam el, ahol végre megindulhatott az általános iskolai oktatás is: épül a híd az evangélikus óvoda és a gimnázium között. Utam Békéscsabára vezetett tovább, ahol már közel ezer kis- és nagydiák töltötte meg a nagytemplomot.

Hogyan tovább, egyház? – A lelkészek többet legyenek, lehessenek lelkészek

Miért, most nem eléggé azok? – kérdezhetik a címet olvasva. Az elmúlt években több témában is felmérés készült az egyházban. Arról viszont nem tudok, hogy megkérdezték volna-e a lelkészeket, hogy munkaidejük – ami nincs – hány százalékában végeznek valódi lelkészi munkát. Tudom, a „valódi” szóval vitát gerjeszthetek, mégis vállalom, mert úgy látom, hogy a korábban sem ideális helyzet és arányok mostanság még inkább kedvezőtlen irányba tolódtak. De, hogy ne rejtélyeskedjek, gondoljuk végig, hogy egyházunkban a lelkészi szolgálatnak nevezett – és most keresem a szavakat – hivatás milyen mértékben az, amire annak idején lelkészeink készültek.

Hála – hvala – Andrejek Mitja ordinációja Muraszombatban

Muraszombat – Nagy nap volt a szlovén evangélikusok életében 2016. szeptember 18-a, egy újabb lelkész ordinációjára került sor, ami ritka alkalom egy ilyen kis ország életében. Öt-tíz évente történik ilyen avatás, amikor az ország összes evangélikus gyülekezetéből összejönnek a tagok, hogy együtt örüljenek az egyház új szolgálójának. Ez persze nekünk, magyaroknak is hasonló öröm, hiszen hosszú év óta Andrejek Mitja az első lelkész, aki kétnyelvű szolgálatot végez a Muravidéken.

Harmincéves a móri evangélikus templom – Emléktáblát kapott Puskás János alapító lelkész

Mór – Emléktábla elhelyezésével tisztelegtek a móri evangélikusok a közösség alapító lelkésze, Puskás János előtt, a templommá lett épület használatba vételének harmincadik évfordulója alkalmából. A 2016. szeptember 17-én, szombaton tartott ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Szarka István fejér–komáromi esperes, valamint Ribárszki Ákos pusztavám–móri lelkész működött közre.

A fél német nemzet őt hallgatta – Elhunyt Jörg Zink, a Kirchentagok emblematikus lelkésze

Stuttgart – A Német Protestáns Egyházi Napok (Kirchentag) rendezvényein tízezrek tolongtak, hogy előadásait, bibliatanulmányait meghallgassák. Százezrek nézték, amikor a Vasárnap igéje című tévéműsorban igét hirdetett. A 2016. szeptember 9-én, 93 éves korában elhunyt Jörg Zink jelenünk egyik legtöbbet olvasott protestáns szerzője volt, 200 könyve mintegy 20 millió példányban fogyott el.

A hiányzó minőségi idő

Az egyik német tévécsatorna dokumentumfilmje a „burnout-syndroma“ (kiégési-tüneteggyüttes) ugrásszerű megemelkedésének okait kutatta, ennek nézett utána az interneten Frankó Mátyás tatai evangélikus lelkész, aki egy érdekes felmérés eredményeit osztotta meg gyülekezetük újságjában, a Luther-rózsa nevű kiadványban.

Zala és Somogy lelkészei találkoztak Balatonszárszón

Balatonszárszó – A Somogy–Zalai Evangélikus Egyházmegye lelkészei költöztek be, ha csak egy éjszakára is a Balaton partjára 2016. szeptember 11–12-én. A balatonszárszói Andorka Rudolf Evangélikus Missziói Központ adott otthont a kétnapos kikapcsolódásnak.

Elvittük sörözni a lelkészünket

Egyesek szerint remek ötlet, mások a Magyarországon komoly problémaként jelen lévő alkoholizmusra hívnánk fel inkább a figyelmet, és nem a szeptember 9-i „Vidd el sörözni a papodat/lelkészedet” mozgalomra. Mi most Gáncs Péter elnök-püspököt, Molnár Lilla, Kendeh K. Péter és Kovács Áron lelkészeket vittük el sörözni, hogy alkohol problémákról, de a sörözésről, mint esetleges lelki gondozási formáról is beszélgessünk.

Ökumenikus kört tartottak Nagykanizsán

Nagykanizsa – A nagykanizsai gyülekezetek képviselői a nyári szünet után is megtartják havi összejöveteleiket. Az Ökumenikus Kör első, szeptemberi állomásán bemutatkoztak a város új lelkipásztorai, valamint szó volt a jövőbeli tervekről is. Az evangélikus gyülekezet közösségi házában rendezték meg az évadnyitó találkozót.

„Megható, ahogy Isten új éveket, új sors-szakaszokat nyit velünk...” avagy, az újrakezdés szépsége

Budapest – Szeptember elseje: új évszak, új tanév, új munkaév kezdete. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt egyfajta határvonal ez a nap. Odakint még ragyogó napsütés és igazi nyár, a kora reggeli órákban azonban már a régi menetrend szerint siet ki-ki iskolába, munkába. A Deák téri templomban ülő, ünneplőbe öltözött diákok és pedagógusok is megkezdték a tanévet. Az évnyitó istentisztelet utáni percekben kértem beszélgetésre Koczor Tamás ferencvárosi lelkészt, aki ettől a tanévtől az iskola hitoktatási feladatai mellett iskolalelkészként is szolgál.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkész csatornájára