Kisapostag

Teremtés ünnepe Dunaújvárosban

Dunaújváros – Dunaújvárosban és Kisapostagon is megtartották a teremtés ünnepét 2016. szeptember 25-én. KÉPRIPORT.

Hittanosok szolgáltak a családi istentiszteleten

Dunaújváros – Kisapostag – Kisapostagon és Dunaújvárosban is tanévnyitó istentiszteletet tartottak 2016. szeptember 18-án, vasárnap. Mindkét alkalmon a gyülekezet hittanosai szolgáltak. KÉPRIPORT!

Maci-kiállítás nyílt Kisapostagon

Kisapostag – A Maci-kiállítás közel száz mackója soha el nem múló szeretetről tanúskodik, hiszen ezeket az édes plüssfigurákat születésnapokra és egyéb alkalmakra kaptuk. A kiállítás megnyitóján, szeretetvendégség keretében, az ősrégi zarándokútról, az EL Caminóról kaptak a vendégek képes előadást. Ezen a napon Újvárosban Wass Albert-maraton is volt. A felolvasáson a Neopolis együttes lépett fel.

Karácsony – Gyerekek szolgálatával

Dunaújváros – „A karácsony a gyermekek szolgálatával igazán tündökletes. Ennek lehettünk tanúi az idén is Dunaújvárosban és Kisapostagon” – írta szerkesztőségünknek küldött beszámolójában Stermeczki András lelkész.

Előadás, koncert és vásár – Advent Kisapostagon és Dunaújvárosban

Kisapostag – Zajlanak az események a kisapostagi és dunaújvárosi evangélikusoknál adventben. Kisapostagon advent első vasárnapján Kapi Zoltán nyugalmazott evangélikus lelkész, a Lepramisszió elnöke tartott előadást szeretetvendégség keretében. Advent második hétvégéjén Kisapostagon jótékonysági adventi vásár volt, Dunaújvárosban pedig a Viadana kórus tagjai koncerteztek. KÉPRIPORT!

Márton-nap Kisapostagon és Dunaújvárosban

Kisapostag – Kisapostagon 2015. novenber 11-én a helyi óvoda és a Benedek Elek Általános Iskola vett részt a Márton-napi felvonuláson. Az intézményekben elkészültek a lámpások valamint a libás fejdíszek és ezekkel érkeztek a résztvevők az evangélikus templomba, ahol a Mártonokról volt szó képes előadás formájában.

Napközis hittantábor Kisapostagon – Frissült

Kisapostag – Nyári napközis tábort tartottunk a gyülekezeti házban, a templomban, és annak udvarán. Jézus gyermekekkel kapcsolatos történeteit tanultuk és az áhítatok pedig az Ószövetség gyermekekkel foglalkozó részeiből valók.

Üvegkiállítás nyílt reformáció ünnepén Kisapostagon

Kisapostag – A reformáció ünnepén a Kisapostagi Evangélikus Egyházközség kiállítást és szeretetvendégséget szervezett. Az istentiszteleten a Kisapostagi Nőegylet szolgált, majd az érdeklődők megtekinthették a Bánkúti Katalin és pár felajánló segítségével létrejött üvegkiállítást.

A Teremtés hetének zárása: Gyümölcsök, tyúkok, kalandpark, no meg a hálaadás – Gáncs Péter püspök Dunaújvárosban és szórványaiban szolgált

Dunaújváros – Kisapostag – Rácalmás – A Teremtés hetének zárásaként Kisapostag, Dunaújváros és Rácalmás evangélikus gyülekezeteiben tett látogatást Gáncs Péter elnök püspök. A Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközségben évek óta megtartják a hálaadó istentiszteletet ez időben, és külön érdekessége volt idén az, hogy a kezdő alkalom (Balatonboglár) és a záró alkalom (Dunaújváros) is Nagy Tamás Ybl-díjas építész templomában volt.

Decemberi forgatag: Karácsonyra készülnek a dunaújvárosiak is

Dunaújváros – A hétvégén zajlott az élet Dunaújvárosban és a hozzá tartozó településeken. Kisapostagon karácsonyi vásár volt. Dunaújvárosban koncertet adott a templomban aSándor Frigyes Zeneiskola és a Móricz Zsigmond Zenei Általános Iskola, valamint megnyitották Kaisler Gitta festőművész kiállítását. Vasárnap pedig adventi játszóház volt, ahol már karácsonyra is készültek. Szöveg és fotó: Stermeczki András

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kisapostag csatornájára