Kelenföld

Három nem és három igen – Krisztus szenvedéseiben

Budapest – Böjti zenés estéket tartanak a kelenföldi evangélikus templomban 2014. március 12. és április 16. között. A hatrészes sorozat részleteiről olvashatunk az alábbiakban: a rövid bevezető írásban, valamint a plakáton. Szöveg: Pál Diana és Gáncs Tamás, plakát: Ecsedi Klára

Egy-tizenegy – újévi koncert Kelenföldön

Budapest – 2014. január 11-én, szombaton 18 órakor különleges alkalom lesz a kelenföldi evangélikus templomban, melyen a Psalterium Hungaricum Kórus ad újévi koncertet. Műsorukon a barokk kor ismert mestereinek művei szerepelnek: hallhatjuk Bach, Schütz, Palestrina és Lassus egy-egy csodálatos kórusművét. Áhítatot tart: Gáncs Tamás lelkész. Az alkalom ingyenes. Szöveg: Győrffy Katalin, plakát: Ecsedi Klára

A szeretet kirakósba zárva – Adventi segítség Kelenföldön

Budapest – Kelenföld – Advent harmadik vasárnapján a 10.30-kor kezdődő istentiszteletet követően karitatív adventi vásárt tartanak a kelenföldi evangélikusok. Az alulról jövő kezdeményezés keretében három célt lehet támogatni. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: MEVISZ, Kelenföldi evangélikus archívum

Olescher Tamás kiállítása nyílt Kelenföldön

Budapest – 2013. október 12-én a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében önálló tárlata nyílt Olescher Tamás festőművésznek. A bibliai jeleneteket feldolgozó alkotásokat és a festőművész életútját Zászkaliczky Zsuzsanna, az Evangélikus Országos Múzeum művészettörténésze méltatta. Alábbiakban a művészettörténész megnyitóbeszédét adjuk közre. Szöveg: Galambos Ádám. fotó: Galambos Ádám, Olascher Tamás

85 éves a kelenföldi templom – Interjú Blázy Árpáddal

Budapest – A Kelenföldi Evangélikus Egyházközség októberben ünnepli temploma avatásának nyolcvanötödik évfordulóját. Tíz évvel ezelőtt a gyülekezet kötetet adott ki, mely a templomépítéstől a jelenig feldolgozza a közösség életét. Idén az évfordulót három napos rendezvénnyel ünnepelték. A gyülekezet múltjáról, jelenéről és jövőjéről a közösség egyik lelkészét, Blázy Árpádot kérdeztük. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Galambos Ádám, Magyar Építőművészet

Kelenföld 85: A reformáció és kultúra jegyében sokszínű programokkal ünnepeltek

Budapest – A Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség 2013. október 11–13. között ünnepelte temploma felavatásának évfordulóját. A három napos hálaadáson részt vett a gyülekezet finn és erdélyi testvérgyülekezete is. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

„Falbontáshoz sorakozó!” – Lelkésziktatás volt Kelenföldön

Budapest – „Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: »Békesség néktek!«” (Jn 20,26b) – 2013. augusztus 25-én, beiktatták hivatalába Gáncs Tamás megválasztott kelenföldi parókus lelkészt. Szöveg: Horvát-Hegyi Olivér, Gáncs Tamás, szöveg és fotó: Kiss Tamás

Dr. Seuss rendel Kelenföldön

Budapest – A Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség a nyári szünetben rendhagyó gyülekezeti hittantábort szervezett. Meséken és interaktív foglalkozásokon keresztül, jó hangulatban igyekeznek a fiatalok figyelmét a toleranciára felhívni. A tábor egészen 2013. június 28-ig tart. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kelenföld csatornájára