kórus

A szekszárdi evangélikus templomban szólt az ének

Szekszárd – Közel másfél évtizede szervez Protestáns-napi hangversenyeket a megyeszékhely evangélikus templomában a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes. A nemrégiben megtartott koncert az Országos Protestáns Napok kiemelt rendezvénye volt.

Az Élet ünnepe – Fotókkal! Videókkal!

Budapest – Budahegyvidék – Örökélet vasárnapján a budahegyvidéki templomban gyűltek össze a Budai Egyházmegye énekkarai, hogy hatvanöt év után megújult formában, közösen tegyenek tanúságot a bennük élő reménységről.

A Tessedik Kórusfesztiválról pár szóban

Alberti – Különleges zenei élményben részesülhettek azok, akik ellátogattak a XVII. Tessedik Kórusfesztivál színhelyére, az alberti evangélikus templomba. A város nagyszerű énekkarai mellett a Szilágyi Harangegyüttes fiatal csapata látogatott el Veszprémből, hogy – egyedi hangzású zenéjükön keresztül – jól ismert dallamokat mutassanak be a közönségnek. Ehhez járult hozzá Tóka Szabolcs orgonaművész is, aki fantasztikus hangokat csalt elő a templom orgonájából. 17 év minden eseménysorozat életében igen jelentős teljesítményt takar, és ez különösen fontos egy albertirsai kórusfesztivál életében. A lassan két évtizedes működés önmagában is a közönség elismerését jelenti – és a szervezők elismerésre méltó munkáját. A rendezvénysorozat főszervezőjével, Hepp Évával beszélgetett Gér Mihály Tamás.

Tíz éve énekelnek – Gyedre ment, majd visszatért a kórus

Pestújhely – A Pestújhely–Újpalotai Evangélikus Egyházközség kórusa június 1-jén ünnepelte tizedik születésnapját. Az ünnepség nemcsak a közös éneklésről, hanem a múltidézésről is szólt.

Tíz éve énekelnek

A Pestújhelyi–Újpalotai Evangélikus Gyülekezet kórusa június 1-én ünnepelte tízéves születésnapját. Az ünnepség nemcsak közös éneklésről, hanem múltidézésről is szólt.

Békéscsabai kórusokat minősítettek

Békéscsaba – Kórusminősítő hangversenyt tartottak hétvégén a békési megyeszékhelyen. Az eseményen a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar és a Calandrella Kamarakórus is dobogóra lépett, vállalva a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) minősítési felhívásában szereplő megmérettetést.

Kedden rendezik meg a II. Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozót

Budapest – 2019. március 12-én rendezik meg a II. Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozót a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont dísztermében.

Grosser Gott, wir loben dich... – Kórustalálkozó volt Ágfalván

Ágfalva – 2018. szeptember 8-án, szombaton Ágfalván tartották a Landesrat nagyszabású rendezvényét, a magyarországi németek országos kórustalálkozóját. Az alkalmon tizenkét kórus vett részt az ország minden részéből. Jó volt találkozni. Annál is inkább, mert a magyarországi németek a második világháborút követő évek óta szinte minden településen kisebbségben vannak.

Amerikai kórus koncertezett Nyíregyházán

Nyíregyháza – Közép-európai turnéjának egyetlen magyarországi állomásaként 2018. május 29-én Nyíregyházán koncertezett az amerikai The Singing Saints Concert Choir. A közel 50 fős, Concordiából érkező vegyeskar dr. Jerrode Baker Marsh karnagy vezetésével május 17. és június 4. között 12 állomáson énekel Németországban, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában.

Sokan voltak kíváncsiak a gospelkoncertre a kanizsai templomban

Nagykanizsa – A nagykanizsai evangélikus templom 2018. május 12-én, szombaton rendhagyó koncertnek adott otthont. A több felekezetből, köztük katolikus, baptista, evangélikus és református hívekből álló balatonboglári Seven Houses Gospel Choir & Band dicsőítő énekekkel, spirituálékkal, sőt funky stílussal fűszerezett énekkel, angol, magyar és zulu nyelven kedveskedett a közönségnek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kórus csatornájára