Insula Lutherana

Győri Insula Lutherana: Már állnak a falak

Győr – Jó ütemben halad a győri evangélikus iskolaközpont, az Insula Lutherana átépítése. Jelenleg az óvoda építése zajlik, és hamarosan az öregtemplom rekonstrukciója is elindul.

Hatalmas daruk dolgoznak a győri evangélikus szigeten! – Videó, fotók!

Győr – 4,7 milliárd forintból újulnak meg a régi evangélikus egyházi épületek Győrben. A kisalfold.hu megmutatta, hol tart jelenleg a munka.

„A biztos alapra, Jézusra szeretnénk építeni” – Letették a győri Insula Lutherana alapkövét

Győr – Az idén kétszázharminc éves Öregtemplom bejárata előtt tették le a győri Insula Lutherana felújítási projekt alapkövét 2015. november 22-én, vasárnap délelőtt. Az időkapszulát Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, és Prőhle Gergely országos felügyelő helyezték el az alapzatban.

Változás Budapest szívében – nem lehet szó nélkül hagyni

A nyitott szemmel járó Urbanista blog bő egy héttel ezelőtt elismerő bejegyzést írt a Deák téren zajló átalakulásról. Azóta számos megosztás, kedvelés és kommentelés történt. S nehogy azt higgye bárki is, hogy – jó magyarok – ne találnánk csomót minden kákán: több felületen elszabadultak az indulatok. Ki a házat (hazát), ki az anyanyelvet, ki egyenesen a mindennapjait félti. Ilyen a mi szerencsénk. Ám vigasztaljon a tudat: amiről nem beszélnek, az nincs is.

Feliratos spaletták a Deák téren – Szépül az Insula Lutherana

Budapest – Egy hete kerültek fel a Deák téri Insula Lutherana tér felé néző oldalára az új spaletták, amelyekről most az Urbanista blog írt összeállítást az index.hu-n. Az alábbiakban az ott megjelent véleményt lehet olvasni honlapunkon, Potzner Ádám építész megszólalásával együtt.

2017-re megújul az Insula Lutherana Győrben – Sajtótájékoztatót tartottak

Győr – Nem csak szépet és jót építünk, hanem megerősítjük az evangélikus közösséget is – jelentette ki Kara Ákos országgyűlési képviselő az Öregtemplomban tartott sajtótájékoztatón, ahol a gyülekezet vezetőivel részletesen beszámoltak az Insula Lutherana nagy szabású felújítási munkálatairól.

Lebontották az Evangélikus Országos Múzeum állandó kiállítását – Harmati Béla Lászlóval beszélgettünk – Videó!

Budapest – Az Evangélikus Országos Múzeum 2014. február 28-án bezárt, lebontották a tárlókat, az 1980-as évektől látható állandó kiállítás darabjait. Ezzel elkezdődtek a régen várt felújítási, bővítési munkálatok. Az új „Insula Lutherana" kulturális találkozási tér – a múzeum, a Huszár Gál Könyvesbolt és a Kaláka zeneműbolt egybenyitásával – a tervek szerint 2015 második felétől várja újra látogatóit. A múzeum igazgatójával, Harmati Béla Lászlóval beszélgettünk a jövőbeli tervekről. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus

Reformációi ajándék: Megújulhatnak a győri és Deák téri Lutheránus Szigetek – Frissítve Videókkal!

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház megállapodást írt alá Magyarország Kormányával, amelynek keretében megújulhatnak 2017-re, a reformáció 500. évfordulójára a Győri- és Budapest-Deák téri Evangélikus Központjaink, úgynevezett Lutheránus Szigeteink (Insula Lutherana). Az ünnepélyes aláírásra 2013. október 31-én a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében került sor. Forrás: MTI, kormany.hu. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, Győri András Timótheus

ÁRVÍZ: Megmozdultak gyülekezeteink – 35-en Dunaszentpálnál pakolják a homokzsákokat – Frissítve képekkel és új információkkal

Győr – Sokan jelentkeztek az evangélikus egyház gyülekezeteiből, hogy segítenének Győrben a bajba került szeretetház és az oktatási központ védelmében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Győrben az árhullám tetőzése szombat-vasárnap folyamán várható, és arról biztosították egyházunk vezetőségét, hogy urai a helyzetnek. A segítők ezért, mintegy 35-en, Dunaszentpálra siettek, hogy ott a gát magasításában segédkezzenek. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, Adámi Mária, fotó: Adámi Mária

Oldalak

Feliratkozás RSS - Insula Lutherana csatornájára