Evangélikus Hittudományi Egyetem

Előadások a hatalomról – Indul az Evangélikus Biblikus Szabadegyetem

Budapest – Hatalmasok – A hatalom problematikája a Bibliában és az egyházban címmel újra indul az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) mindenki számára nyitott Evangélikus Biblikus Szabadegyetem elnevezésű sorozata. Az előadók idén is Varga Gyöngyi, Korányi András és Kőszeghy Miklós egyetemi tanárok lesznek.

Félévkezdő áhítatot tartottak a másoddiplomás lelkészképzésre jelentkezett hallgatók számára

Budapest – 2019. február 8-án reggel vette kezdetét a másoddiplomás lelkész specializáció félévkezdő áhítata. Az imádságot dr. Fabiny Tamás püspök vezette, és adott áldást a tanulmányaikat most megkezdő hallgatókra.

Diplomaosztót tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen – KÉPRIPORT!

Budapest – A 2018/2019-es tanév első félévének végén az Evangélikus Hittudományi Egyetemen négy hittanár – nevelő tanár oklevelet, egy hittanár – nevelő tanár és egy katekéta – lelkipásztori munkatárs (hitoktató) sikeres záróvizsgáról igazolást és két hitoktató sikeres különbözeti hitoktatói vizsgáról tanúsítványt szerzett. A diplomákat ünnepélyes keretek között, 2019. február 1-jén adták át az egyetem kápolnájában.

Isten különleges úton vezetett

„Ebben a kötetben Herzog Csabának az Evangélikus Hittudományi Egyetemen végzett szolgálatát köszönik meg kollégái és barátai. A teológia szolgálatában töltött közel harminc esztendőhöz harminc gondolatot gyűjtöttek össze, melyekben »elrejtették« a köszöntéseket, köszöneteket” – olvasható a tavaly év végén nyugalomba vonult evangélikus lelkész-könyvtáros tiszteletére összeállított könyv borítóján. A kötetben a vele készült életútinterjú is helyet kapott, ennek szerkesztett, rövidített változatát adjuk most közre.

Áldás a lelkészi hivatás

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Riczinger Péter harmadik évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgató lelkészgyermekként jelentkezett a teológiára. Saját kamaszkori tusakodásáról, a fiatalok megszólításának lehetőségeiről és a személyes tanúságtétel fontosságáról beszélgettünk.

Halljuk meg a leghalkabb panaszokat is

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Slezák Bence harmadik évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgatóval hitbéli növekedéséről és a bizonytalanság hasznosságáról is beszélgettünk.

Újszövetségi modell, mai feladatok

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Rosenberger Tamás negyedik évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgatót a Helsinkiben töltött ösztöndíjas évéről és a gyülekezetplántálásról is kérdeztük.

Alku nélkül kell képviselnünk az evangéliumot

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Tóth Kornél negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatóval a lelkészi hivatásról, a fiatalok megszólításáról és a valódi reménységről is beszélgettünk.

Istenélmény, közösségi élmény

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Szász Levente második évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról, a Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség és az ifjúság megszólításának lehetőségeiről is beszélgettünk.

Lelki tartalom, palacsinta, forralt bor és jó társaság, mi kell még? – KÖSZI-est az EHE-n

Budapest – 2018. november 21-én a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) tagjai ismét megtartották az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) toborzó estjüket. Az Önként és dalolva címet viselő alkalom idején csupa lelkes önkéntessel és fiatallal telt meg az egyetem kápolnája, akik meghallgatták Szabó B. András áhítatát, majd Kelényi Zsolt egyesületvezető és Riczinger Péter teológushallgató bemutatóját a szervezetről.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Evangélikus Hittudományi Egyetem csatornájára