evangélikus egyház

Állami szociális intézmények fenntartási feladatait veszik át az evangélikusok

Budapest – Magyarország Kormánya szándékának megfelelően több, korábban állami fenntartású szociális intézmény egyházi átvételére került sor 2017 folyamán. A Magyarországi Evangélikus Egyház hangsúlyozottan olyan területeken működő intézmények fenntartását vállalta, ahol erős gyülekezeti háttér támogatja a szolgálatot.

Karácsonynak nincs vége december 26-án

„Bár maga a karácsony három napig tart, de az emelkedett hangulatot egész évben megőrizhetjük: egy-egy jó szóval, mély emberi kapcsolatok ápolásával és azzal, ha felismerjük a valódi ajándékokat az életünkben, amelyekért képesek vagyunk hálát adni. Bármelyik napon képesek vagyunk továbbadni a fényt, a legszürkébb januári hétfőn is.”

Püspökiktatás Helsinkiben

Helsinki – Beiktatták szolgálatába Helsinki új püspökét, Teemu Laajasalot 2017. november 12-én. A korábban Kallio városrészben tevékenykedő Laajasalot augusztusban választotta meg az egyházkerület a nyugdíjba vonuló Irja Askola püspöknő utódjául. 43 évével Laajasalo lett Finnország legfiatalabb püspöke. Ismertségét nagyban befolyásolta, hogy hosszú éveken keresztül szerepelt a médiában is mind műsorvezetőként, mind forgatókönyv-íróként.

Luther és napjaink evangélikus egyháza

Berlin – Heimo Schwilk német író Luther Márton „kemény” oldaláról írt életrajzi könyvet, melyben kifejti, hogy a mai német protestáns egyházak csak a kedves és pacifista Luthert fogadják el, aki ezáltal beleillik a téves, túlságosan is puha felfogásukba az egyház és a hit vonatkozásában.

A kereszténység nem valami kúl kirakat-vallás – A keskeny út nem díszmenet

Ha a keresztények nyitni akarnak a világ felé, igen gyakran megesik, hogy olykor jópofa, olykor kínos módon kezdik el bizonygatni, hogy miért lehet ma menő, kúl, szuper kereszténynek lenni. Ennek a jelenségnek egyik legpontosabb karikatúráját a Dogma című film adja, azon belül is az a jelenet, amikor lerántják a leplet a „Jézus haver”-szoborról.

Magyar miniszter és német püspök a menekültekről: kibékíthetetlen ellentét, érthetetlen szeretet – Mi van, ha a németek lesznek Európa szeretői? Milyen szerep vár a magyarokra?

Magyarországon két dolog áll meghatározó német befolyás alatt: az egyik a magyar gazdaság, a másik az evangélikus teológia. Ritka együttállásként az utóbbi években mindkét ország politikai elitjében meghatározó a protestáns elem. De hiába ez vagy az a párhuzam, a lelkiállapot mégsem közös. Gondolatok Balog Zoltán miniszter és Heinrich Bedford-Strohm bajor evangélikus püspök menekültkérdésről folytatott disputájáról, Európáról, németekről és magyarokról, lelkiségről és gazdaságról.

Nyomasztó idők jelei – a női lelkészség tilalmáról

Egy hivatalos egyházi döntés értelmében, nem végezhetnek többé lelkészi szolgálatot a nők Lettországban. Nem régi hagyományról van szó: 1975 óta lehettek nők is lelkészek, de mostantól – mintegy húszéves egyházvezetői törekvés végeredményeképpen – nem. Hogy mi motiválhatta a döntéshozókat abban, hogy már felszentelt lelkésznő jelenlétében így szavazzanak, őszintén nem tudom. Valószínűleg jól ismert igeszakaszokra hivatkoztak: a nő ne tanítson gyülekezetben, ne beszéljen nyilvánosan. Vajon azt feltételezik, hogy az évtizedek óta szolgálatot végző lelkésznők, és a lelkésznők szolgálatát támogató evangélikus egyházak, továbbá azok vezetői szerte a világon nem ismerik és nem olvassák a Bibliát?

Ökumenikus imahét Orosházán – Fáklyások sora kígyózott a belvárosban

Orosháza – Az ökumenikus imahét első napját fáklyás körmenettel zárták az istentiszteleten megjelent keresztények. A katolikus templomtól a református templomot érintve az evangélikus templomig vonultak.

270 éve született Tessedik Sámuel – Emlékülést tartottak a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Budapest – 2012. december 19-én emlékülést tartott a szarvasi Tessedik Sámuel Emlékbizottság. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Oldalak

Feliratkozás RSS - evangélikus egyház csatornájára