elnökség

MEÖT – Aliansz elnökségi találkozót tartottak Budapesten

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) elnöksége: Steinbach József elnök, Dr. Fischl Vilmos főtitkár, Gáncs Péter alelnök, Csernák István alelnök, Kalota József alelnök, valamint a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) elnöksége: Szeverényi János elnök, Horváth István főtitkár, Szuhánszky Gábor alelnök, László Viktor alelnök, és Dr. Mészáros Kálmán alelnök részvételével ez esztendőben másodszor tartott közös tanácskozást 2014. szeptember 15-én, az ökumenikus tanács budapesti székházban.

Tisztségújítás volt a Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz élén

Budapest – A Magyar Evangéliumi Szövetség - Aliansz 2014. május 12-én megtartott évi közgyűlésén új elnökséget választott. A szövetség új elnökévé Szeverényi Jánost választották. Forrás: baptista hírek

Isten sáfárai – Nyugat-magyarországi gyülekezeti elnökségek konferenciája volt Révfülöpön

Révfülöp – Közel száz fő részvételével zajlott a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeti elnökségeinek találkozója 2014. március 21-22-én a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A megjelent lelkészek, felügyelők és más tisztségviselők az aktuáli sproblémákról és feladatokról cseréltek eszmét. A konferencia mottójául a szervezők a következő igét választották: „...mint Isten sokféle kegyelmének sáfárai” (1Pt 4,10) Forrás: Evangélikus Élet, szöveg és fotó: Adámi Mária

A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnökségének közleménye a Magyarországnak a náci Németország által történt megszállásának 70. évfordulójára felállítani tervezett emlékművel kapcsolatban

Budapest – Dr. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke levelet intézett dr. Fabiny Tamáshoz, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspökéhez, a Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnökéhez a Magyarországnak a náci Németország által történt megszállásának 70. évfordulójára felállítani tervezett emlékművel kapcsolatban. Dr. Fabiny Tamás a levelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége elé terjesztette, ami a mai napon a következő állásfoglalást hozta.

Jövőt építeni a múlt értékeire – Orosházán

Orosháza – Alighogy felrepültek az orosházi főtéren az EGOT záró istentisztelete után a piros-fehér-zöld lufik, az orosházi gyülekezet kibővített elnöksége már az egyik városalapító zombai család ősi birtokán, Ravasz-tanyán gyülekezett. Szöveg: Ördög Endre, fotó: Hoffmann Ágnes

Köszönjük adójuk egyházunknak felajánlott egy százalékát!

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége és Püspöki Tanácsa ezúton szeretne köszönetet mondani mindenkinek, aki a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajánlotta fel adója egy százalékát.

Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület: Gyülekezeti elnökségek konferenciája Balatonszárszón

Balatonszárszó – Tervek, feladatok, lehetőségek megbeszélésére, tapasztalatcserére és lelki töltekezésre hívta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke és felügyelője a kerület gyülekezeteinek és egyházmegyéinek elnökségeit 2013. március 8–9-én. A kétnapos tanácskozás helyszíne a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon volt, amelyet teljesen megtöltöttek az eseményre száz feletti létszámban érkezett lelkészek és felügyelők. Szöveg: Kiss Miklós, fotó: Adámi Mária

Észak-Dunántúl egyházi vezetőivel találkozott Buday Barnabás a Magyar Cserkészszövetség elnöke, evangélikus esperes

Budapest – Veszprém – Pannonhalma – Zirc – Több dunántúli egyházi vezetővel, köztük Márfi Gyula érsekkel is találkozott februárban az Magyar Cserkészszövetség Országos Elnökségének két tagja, Buday Barnabás országos elnök és Solymosi Balázs országos vezetőtiszt. Forrás: Magyar Kurír, Veszprémi Főegyházmegye, cserkesz.hu

A Szentlélek személye és munkája ma

Piliscsaba – Az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség elnöksége és választmánya 2013. február 25–26. között kétnapos kihelyezett tanácskozást tartott az evangélikusok Piliscsabán található Béthel konferenciaközpontjában. Szöveg: Szeverényi János

Oldalak

Feliratkozás RSS - elnökség csatornájára