dr. Szabó Lajos

„Miért rendkívüli a keresztény élet?” – 124. tanévzáró az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – 2015. június 19-én a zuglói templomban tartotta tanévzáró istentiszteletét és ünnepi ülését az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az évzáró istentiszteleten Pángyánszky Ágnes lelkész hirdette Isten igéjét, az ézsaiási ige alapján – „ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55,11).

Megjelent A keresztség ünnepe című könyv

Budapest – Dr. Szabó Lajos szerkesztésében és a Luther Kiadó gondozásában megjelent A keresztség ünnepe című könyv.

Csendesnappal indítják a félévet a teológusok – Te milyennek képzelsz el egy csendesnapot?

Piliscsaba – A hagyományokhoz híven az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói és oktatói a második félév első napjait a töltekezés és a közös együttlét jegyében Piliscsabán töltik. Itt nemcsak lehetőség van a vizsgaidőszak nehézségeinek kipihenésére, hanem az együttlét örömét is meg lehet tapasztalni.

Felújították az Evangélikus Hittudományi Egyetemet

Budapest – A környezetvédelem szellemében újult meg az Evangélikus Hittudományi Egyetem energetikai rendszere. Nyílászárókat cseréltek, fűtésrendszert korszerűsítettek és tudatos felhasználásra hívják fel a figyelmet. A munkálatok 2014. október elejére fejeződtek be.

Régi-új reménnyel – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáró ünnepségén jártunk

Budapest – 2014. június 6-án a zuglói evangélikus templomban tartotta évzáró istentiszteletét és ünnepi ülését az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Cikkünkben a végzett hallgatók névsorát is közöljük.

Szerződést írt alá egymással a Gál Ferenc Főiskola és az Evangélikus Hittudományi Egyetem

Szarvas – A Nemzetiségi identitás – nemzetiségi kultúra címmel meghirdetett harmadik nemzetiségi konferenciát 2014. március 19-én tartották Szarvason, ahol dr. Kozma Gábor a Gál Ferenc Főiskola (GFF) rektora és dr. Szabó Lajos az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektora keretmegállapodást írt alá. Forrás: teol.lutheran.hu

Újra kapható dr. Szabó Lajos Élet a gyülekezetben című kötete

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorának, a Gyakorlati Tanszék vezetőjének gyülekezetépítésről szóló kézikönyve. Az alapvető és aktuális kérdések a gyülekezetépítés tárgykörében alcímet viselő kötet újabb kiadásban ismét elérhető az érdeklődők számára. Forrás: Luther Kiadó

Új formába öltött, korszerű igehirdetés – beszélgetés dr. Szabó Lajossal

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában jelent meg a Homiletika ökumenikus palettán című tanulmánykötet. A homiletika (egyházi beszéd) mai kérdéseiről, a megújuló igehirdetésről és a mai kor homiletikai szempontból való kihívásairól beszélgettünk az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorával, a kötet szerkesztőjével, dr. Szabó Lajossal. Szöveg és fotó: Galambos Ádám; kép: Pirjo Waris

Homiletika ökumenikus palettán – Együttgondolkodó előadások az igehirdetésről

Budapest – Dr. Szabó Lajos szerkesztésében römmel osztjuk meg a Homiletika ökumenikus palettán – Együttgondolkodó előadások az igehirdetésről című kötetben azt a tizenhat előadást az olvasókkal, amelyet az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2012/2013-as tanévének homiletikai előadás-sorozatában hallhattak a teológushallgatók. Hétről hétre másik előadó nyilatkozott egy-egy fontos, igehirdetéssel kapcsolatos szakmai kérdésről. Forrás: Luther Kiadó

Emléktáblát helyeztek el D. dr. Prőhle Károly egykori lakóháza falán – Fotókkal! Videóval!

Budapest – Régóta húzódó adósságot törlesztett a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma, hiszen már több éve tervezték azt, hogy emléktáblát helyeznek el D. dr. Prőhle Károly (1911–2005) egykori lakóházának falán. Az eseményre mégis csak 2013. június 19-én kerülhetett sor. De ezen kívül is van még több adósságunk az evangélikus lelkésszel és teológiai tanárral kapcsolatban. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus

Oldalak

Feliratkozás RSS - dr. Szabó Lajos csatornájára