Barack Obama

A nap amikor minden Barack Obamáról szólt

Berlin – Nem kevés várakozás és vita előzte meg a Kirchentagra érkező Barack Obama korábbi amerikai elnök látogatását. Voltak olyan vélemények is, hogy Angela Merkellel való fellépése csak egy jó politikai húzás, amellyel a kormányzó párt kancellár asszonya választási kampányát akarja megtámogatni az egyházi adót fizetők pénzéből és persze az evangélikus egyház pedig ennek fényében sütkérezik. Nézzük, mi is volt valójában?

Obama lelkiismeretről, háborúról, menekültekről beszélt Berlinben a Kirchentagon

Barack Obama és Angela Merkel mai disputáján megérte ott lenni. Még úgy is, hogy késve érkeztem, messze álltam és németül folyt a beszélgetés - így a német kancellár mondandóját nehezen értettem. Obama gondolatait viszont elhoztam magammal.

Barack Obama Berlinbe látogat a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából – A Kirchentagon Angela Merkellel folytat majd párbeszédet

Berlin – Barack Obama volt amerikai elnök Berlinbe látogat 2017. május 25-én a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából – közölte kedden a Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Német Evangélikus Egyházi Napok (DEKT – Kirchentag) nevű rendezvénysorozat vezetősége.

Obama: veszélyben van a vallásszabadság a világon

Washington – Veszélyben van a vallásszabadság a világon és az Egyesült Államok ki fog állni a vallási kisebbségek védelmében - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Barack Obama amerikai elnök a 62. Nemzeti Imareggelin. Forrás: MTI

Obama: „…Áldás lehessünk a nemzetnek”

Washington – Idén 61. alkalommal rendezték meg a hagyományos imareggelit Washingtonban. A washingtoni Hilton hotelben 1953 óta tartott alkalmon idén 3 500 politikus, diplomata, különféle egyházi, vallási tisztségviselő vett részt a világ minden tájáról. Forrás: washingtonpost.com, AP.com, pro-medienmagazin.de, szöveg: dr. Békefy Lajos
Feliratkozás RSS - Barack Obama csatornájára