2016

Szülőföld – Ötödik alkalommal tartották meg az Ökumenikus Diákfilmszemlét

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet valamint a Budapesti Piarista Gimnázium 2016-ban is meghirdette a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák diákjai számára országos filmszemléjét. Ez már az ötödik alkalom volt, hogy a diákok alkotásaikkal elindulhattak a versenyen.

Szent Márton szolgálatán keresztül dolgozták fel a szociális munka történetét – Diakóniai konferencia 2016

Révfülöp – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Diakóniai osztálya Buda Annamária osztályvezető vezetésével konferenciát tartott Révfülöpön. A kétnapos szakmai rendezvényen a diakóniai intézmények vezetői, lelkészei és munkatársai vettek részt. Több mint száz érdeklődő hallgatta a szakmai előadásokat és dolgozta fel a hallottakat a műhelymunkára is lehetőséget nyújtó találkozó során.

LELKÉSZKONFERENCIA – Menekülés és szabadulás

Balatonszárszó – 2016. május 9–11. között került sor az évről-évre összehívott lelkészkonferenciára Balatonszárszón. Több mint harminc lelkész szánta oda magát az ország minden tájáról idén is, hogy találkozzon, pihenjen, ismereteket szerezzen. Az alkalom témáját – a Menekülés és szabadulás – az akadémikus világ különböző területeiről érkező egyetemi előadók járták körbe:

Elballagtak az evangélikus iskolák diákjai is – Összefoglaló anyag

Budapest – Országszerte április utolsó napjaiban búcsúztak intézményeiktől a diákok. Nem volt ez másként az evangélikus iskolákban sem. Cikkünkben a szerkesztőségünkhöz érkezett beszámolókat gyűjtjük össze. FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ANYAG!

Húsvéti pásztorlevél – 2016

„Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, és az élő; halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai:” (Jel 1,18)

Feszítsd meg! – Böjti evangélizációs sorozat 3.

Budapest – Böjti evangelizációs sorozatot tartottak 2016 márciusában a dél-pesti evangélikus gyülekezetekben. Az alkalmak a három gyülekezet (Pesterzsébet, Pestlőrinc, Kispest) templomaiban voltak, a gyülekezetek lelkipásztorainak szolgálatával. Az igehirdetés-sorozat alkalmain Johann Sebastian Bach Máté passiójából hallgattak meg a jelenlévők részleteket. 2016. március 17-én Pesterzsébeten Feszítsd meg! címmel Győri Gábor Ádám pestszentlőrinci lelkész prédikált.

Ismét! – Passiójáték mozgássérült és ép testű fiatalok részvételével

Budapest – A Mevisz-Bárka évről évre megrendezi azt a passiójátékot, amelyben mozgássérült és ép testű fiatalok együtt játsszák el Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Az első körút a 2003-ban elhunyt Andorka Eszter kezdeményezésére jött létre; azóta – rengeteg ember kitartó, áldozatos, fáradtságos munkájának köszönhetően – a Mevisz egyik legfontosabb és legtöbbet emlegetett rendezvényévé vált. Idén többnyire Borsod-Abaúj-Zemplém megye településeire látogatnak el.

Bibliaversenyeket rendeztek az egyházmegyék – Folyamatosan frissülő cikk!

Budapest – Országszerte bibliaismereti versenyeket rendeztek az egyházmegyékben. A bibliaverseny témája a Mózes első könyvében található József történetére épült. Az alkalmakról egy cikkben próbáljuk összeszedni a szerkesztőségünkbe érkező információkat.

PÁLYÁZAT: Készíts Luther-rózsát! – Ajánld fel adód 1 %-át!

Idei 1%-os kampányunkban egy igazi evangélikus jelképet, a Luther-rózsát állítottuk a középpontba, amelynek szirmain láthatóvá válik, hogy a felajánlott 1 %-okat hány területen hasznosítja a Magyarországi Evangélikus Egyház.

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot

Budapest – Az ökumenikus világimanapot 2016. március 4-én, pénteken tartják, amelynek tematikáját idén a kubai keresztény nők készítették el – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára az MTI-vel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - 2016 csatornájára