A bűnbánat színébe, lilába öltöztetjük az oltárt, és sok gyülekezetünkben a lelki készülés jegyében hétközi istentiszteleteket, böjti sorozatokat, evangelizációkat is tartunk. A klasszikus értelemben vett böjtöléssel vagy bizonyos napokon bizonyos ételektől való tartózkodással ugyanakkor evangélikusok között alig találkozunk. Ennek oka a reformáció koráig vezethető vissza.

Az Ágostai hitvallás II. részében, A megszüntetett visszaélések című fejezet XXVI. cikkében, Különbségtétel az ételek között cím alatt a középkori böjti gyakorlat teológiai kritikáját olvashatjuk. A reformátorok számára a középkori böjti gyakorlat azért volt teológiailag elfogadhatatlan, mert érdemszerző jócselekedetként értelmezték, amellyel az ember az üdvössége megszerzéséhez maga is hozzá tud járulni. Értelmezésük szerint ez azért nem helyeselhető, mert Jézus Krisztus megváltó munkájának jelentőségét csökkenti. „Először is: elhomályosult a kegyelem és a hitből származó megigazulás tanítása. Pedig ez az evangélium lényege! Ennek kell leginkább meglennie, a legelső helyen állnia az egyházban, hogy Krisztus érdemét igazán megismerhessük, és magasan fölébe kerüljön a cselekedetnek és minden másfajta kegyes cselekménynek az a hit, amely Krisztusért bízik a bűnök bocsánatában.” (CA XXVI. cikk 4.)

Ugyanebben a cikkben megtaláljuk a nyomát annak is, hogy a reformátorok nem a böjt teljes eltörlését szerették volna elérni, hanem a teológiai helyreállítását. „Ellenfeleink […] azt vetik a szemünkre, hogy a mieink […] ellenzik az önfegyelmezést és a »test« megöldöklését. A mieink írásaiban azonban egészen más található! A keresztről mindenkor azt tanították, hogy a keresztyéneknek el kell tűrniök a megpróbáltatásokat. A »testnek« igazi, komoly megöldöklése ez: különféle megpróbáltatásokat szenvedni és együtt feszíttetni meg a Krisztussal. Tanítják ezenfelül még ezt is: minden keresztyénnek azért kell gyakorolnia és féken tartania magát teste megfegyelmezésével, teste gyakorlásával és fáradságos munkával, hogy se jólét, se tétlenség ne ingerelje vétkezésre; nem pedig azért, hogy az ilyen gyakorlat útján akarjunk érdemessé lenni a bűnbocsánatra és elégtételt adni a bűnökért. A testnek ezt a megfegyelmezését nemcsak néhány arra kijelölt napon, hanem minden időben keményen folytatni kell.” (CA XXVI. cikk 30–35.)

A reformátorok Jézus böjttel kapcsolatos gyakorlatának mindkét részét próbálták komolyan venni. Nem veszítették szem elől azt, hogy Jézus maga is böjtölt, amikor nyilvános szolgálatának kezdetén kiment a pusztába, ugyanakkor felfigyeltek arra is, hogy tanítványaira nem erőltette rá a szertartásos böjtöt. Amikor a farizeusok emiatt kérdőre vonták, Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek.” (Mt 2,19) Ezenkívül az is fontos útmutatás, hogy Jézus a Hegyi beszédben magától értődő természetességgel utalt a böjtre, ugyanakkor tanításában korrigálta is korának böjti gyakorlatát. „Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” (Mt 6,17–18).

Jézus ezzel azt mondja, hogy a böjtölés áldott eszköz, ha nem formálisan és nem mások előtt gyakoroljuk, és ha nem vallási érdemek szerzésére használjuk, hanem az Urunkkal való kapcsolatunk elmélyítésére.

Itt érünk el a téma lényegi részéhez. A böjt értelme nem az önsanyargatásban, hanem az Istennel való kapcsolat szorosabbá tételében van. A legjobb a természetes böjt, amikor az Urunkkal való együttlétben úgy el tudunk mélyülni, mint ahogyan bele tudunk feledkezni a játékba, tanulásba, olvasásba vagy munkába, és észre sem vesszük, hogy kimaradt az ebéd… Úgy gondolom, hogy Jézus is így böjtölhetett a pusztában.

Értelme és nagy értéke van annak is, amikor megszokott életrendünk egy fontos eleméről tudatosan lemondunk, és azt idő- szakosan nélkülözzük. Evangélikusként tudjuk, ez nem azért lényeges, hogy érdemeket szerezzünk, hanem azért, mert tudatosíthatja bennünk azt, hogy Isten miként lát el bennünket folyamatosan kérésünk nélkül is annyiféle jóval, amelyet a napi rohanásban észre sem veszünk…

A nem hívők közül is sokan felfedezték, hogy testünk javát szolgálhatják bizonyos önmérséklő gyakorlatok, illetve önmérséklet az étkezésben, mert szervezetünknek is szüksége van a tisztulásra. Lelkünknek legalább ennyire szüksége van erre.

Kívánom, hogy mi, evangélikus hívők is fedezzük fel és gyakoroljuk a böjtben rejlő sokféle áldott lehetőséget!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 7. számában jelent meg, 2016. február 21-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.