Mózes pásztor maradt volna
lelkében annak a pillanatnak emlékével, amely idegen földre űzte.

Egy nyájat őrző Mózes – titkot rejtegetve. Milyen lett volna?
Kesernyés? Titokzatos? Meg nem értett? De kigyulladt a csipkebokor.

És nem akart elégni.

Nélküle bennmaradtak volna a házban
emléket őrizve. Fel-felidézve.
Tán egy idő után elferdítették volna, végeláthatatlanul vitázva: ki emlékszik jól...
De valami szélzúgásféle támadt. Valami fellobbant és már nem akar elaludni.

Köszönöm, hogy van erő, amely mindent megváltoztat. Jó erő.
Nem szétzúz, hanem kimozdít. Új távlatokat nyit.
Új munkát ad. Új emlékezetet és új látást.

Bátorság kell
a bokorhoz közeledni kilépni az utcára.

Bátoríts, hogy érdemes
hogy a bokor nélküli keveset ér s hogy biztonságos szobában unalmasan telnek a napok.

Köszönöm, hogy nem aludt ki véglegesen. Bizakodom, hogy fellobban
átrendez
kimozdít.

Bátorságot adj, hogy változtatni merjek belül előbb
s akkor tán kívül is.