Kilencvenes évek, Gyenesdiás, országos ifjúsági konferencia, tikkasztó forróság. Az éjszakai pihenést hanyagoló fiatal sereg reggeli áhítatra gyülekezik.

Ének ének után. Lassan kényelmetlen a várakozás. Ki is tartja az igehirdetést? Senki nem tudja. Már aki bealudt, az is ébredezik. Jó lenne már reggelizni. És egyszer csak feláll az egyik vezető, és azt mondja: „Helló! Békesség néktek!…” És hangzott az igehirdetés, szólt az ige, már mindenki felébredt, és nem gondoltak a fáradtságra, a reggelire. 

Az első húsvét napján, azon a bizonyos vasárnapon a tanítványok remegve voltak együtt, hiszen az törvényszerű volt, hogy akit zendülőnek kiáltottak ki, a követőit is letartóztatták, és vele azonos sorsra jutottak. Tehát tarthattak attól, hogy kivégzik őket. Ezért gondosan bezárkóztak.

Egyszer csak Jézus hangját hallják: „Békesség néktek!” Az ajtó: zárva van, de a Feltámadott előtt nincs akadály! Ő megjelenik azok között, akiknek őrá van szükségük, és adja azt, ami nélkül szűkölködnek.

Békesség néktek! – Jézus szájából ez nem csak a megszokott köszöntés volt. Sokkal többet jelentett, mint az élet minden területét átfogó békességet: békességet a házban, az emberi közösségekben, a népnek és a népek között, a legszűkebb és a legtágabb értelemben egyaránt. Jézus köszöntésében benne van az üdvösség ígérete és tanítványokra célzottsága is. A hatalommal teljes Istenfia adja ezt az ajándékot azoknak, akik „együtt vannak az ő nevében”. 

János evangélista tudatosan szerkeszti úgy az evangéliumot, hogy szívünkre helyezze azt, hogy Jézus békessége elválaszthatatlan az üdvösségtől. Az üdvösség pedig azt jelenti, hogy életem legfontosabb, alapvető és mindenre kiterjedő kapcsolata áll helyre. Valami egészen új kezdődik: bár eddig talán kerültem Istent, vagy féltem tőle, ezután bizodalmas hittel hallgatok rá és bízom rá magamat.

Jézus nemcsak mondja, hanem adja is akkori és mindenkori tanítványainak ezt a békességet. A békességet, melyet átütött kezei, lábai hordoznak. Békességet, mely halálából származik. Békességet, mely feltámadásából árad. Nem úgy adja, ahogyan a világ, mégis egyből megértjük, megérezzük azt, hogy ez az igazi és hiteles békesség.

„Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” Jézus küldő szava a Lélek egyidejű kiárasztásával kap különös hangsúlyt ebben a híradásban. Jézus a Lélek ereje által teszi tanítványait az ő békességének követeivé. Hiszen maga Jézus az, aki a róla tanúskodó tanítványok szavai által teremti meg bennünk és köztünk ma is ezt a békességet. 

Mekkorát változik a kép pár perc alatt. Ugyanazok az emberek, ugyanúgy összezárva. De már nem a félelem, hanem az örömhír tartja össze őket. Az örömhír, Isten evangéliuma, aki maga az élő Krisztus. 

Húsvét után már nem kell félelemben, halálfélelemben élnünk. Él, feltámadt, megáll közöttünk, hogy ossza békességét és a Szentlelket, hogy küldetésünket el tudjuk végezni. Ámen.

Elhangzott 2018. április 2-án, húsvéthétfőn a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.