A bál megrendezésével a tótkomlósi evangélikusok igazán aktuális célt tűztek ki maguk elé: a gyülekezet konfirmandusait és ifjúságát szeretnék a keresztyén bál bevételével támogatni. Igazi gyülekezetépítő cél ez, amellyel a nagy múltú, de a nehéz történelmi helyzeteket mind a mai napig megtapasztaló és elhordozó gyülekezet jövőt szeretne építeni. A számos nyári tábor, a magyarországi és szlovákiai utak, a Szélrózsa ifjúsági találkozón és az erdélyi Középpont ifjúsági Találkozón rendszeresen részt vevő tótkomlósiak ilyenkor teremtik meg az alapját annak, hogy a gyermekekkel, a konfirmandusokkal és a fiatalokkal minél több hitmélyítő és tartalmas programot valósíthassanak meg.
Öröm volt látni, hogy a fiatalok és a szülők hogyan álltak helyt a bál előkészületeiben, szervezésében és lebonyolításában. Ilyen nagy méretű rendezvényhez nagyon sok segítő kéz kell, amiben Tótkomlóson nincs hiány. Szpisák Attila igazgató-lelkész és Zahorecz Pál beosztott lelkész a gyülekezet intézményeinek vezetőivel együtt lelkesen motiválták a gyülekezeti, az egyházi, a városi és az országos szintű szlovák nemzetiségi közösséget. Mindenhonnan jöttek a meghívott vendégek és így lehetett az Evangélikus Hittudományi Egyetem küldöttségének is lehetősége arra, hogy ebben az évben is újra vendégei lehessenek a tótkomlósi keresztyén bálnak.
A szlovák iskolába való belépés első pillanatától kezdve érezhető volt az igényes felkészülés és szervezés. A gyönyörű dekorációt mindenki megcsodálta, majd a bál kezdetén fellépő tótkomlósi gyermek fúvószenekar – Forró Gyula rézfúvós tanszakvezető vezetésével – és a tótkomlósi néptáncegyüttes – Krcsméri Gábor vezetésével – teremtett olyan hangulatot, hogy a résztvevők állva tapsolták meg a különleges, magas színvonalú produkciókat. Bajczerné Meleg Marianna, az est háziasszonya és Szpisák Attila lelkész köszöntette a vendégeket, majd a bál fővédnöke, Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnök asszonya mondott ünnepi beszédet.
A hajnalig tartó bálban kicsik és nagyok együtt ünnepelhették a helyi evangélikus és civil közösségek összefogásának erejét, az evangélikus intézmények áldozatos munkáját, a városban szükséges összefogást és azt az igényt, hogy az ünneplésen keresztül is lehet Isten segítségét kérni egy gyülekezet növekedéséhez, gyermekek és fiatalok hitbéli és gyülekezeti integrációjához.
Kívánjuk a tótkomlósiaknak, hogy kísérje szolgálatukat és közösségeiket a Mindenható Isten növekedést és örömet hozó szeretete!