Bakancsos istentiszteletet tartottak Csőváron

Bakancsos istentiszteletet tartottak Csőváron

Share this content.

Szöveg és fotó: Csővári Evangélikus Egyházközség
Csővár – A Csővári Evangélikus Egyházközség és a 32. Dévai Bíró Mátyás Cserkészcsapat 2018. július 15-én, vasárnap délután együtt tartotta táborzáró istentiszteletét Csőváron, a Kilián-forrásnál, mely egyben a helyi gyülekezet első „bakancsos istentisztelete” is volt.

Festői környezetben, a Cserhát lábánál, a csővári Kilián-forrásnál tartotta idei cserkésztáborát a Budavári és a Kelenföldi Evangélikus Egyházközségek közös cserkészcsapata, a 32. Dévai Bíró Mátyás cserkészcsapat Bence Kata csapatparancsnok és Végh Anna táborparancsnokok vezetésével.

Vasárnap délután a cserkésztábor nyílt napot tartott, melynek keretében bemutatták az érdeklődőknek a cserkészek életét, és finom bográcsgulyással várták a helyi gyülekezetből érkező csaknem negyven érdeklődőt. Viszonzásul a gyülekezeti tagok finom házi süteményekkel lepték meg az egy hete az erdőben portyázó cserkészeket.

A közös agapé után játékos kvízfeladatok segítségével ismerkedhettünk meg az őrsök életével, körleteivel, valamint a cserkészet múltjával, jelenével. Ezt követően került sor az erdei úrvacsorás istentiszteletre, melynek középpontjában a forrás szimbóluma állt. Az igehirdetés szolgálatát Czöndör István, a Csővári Evangélikus Egyházközség frissen beiktatott parókus lelkésze végezte Ézs 58,11 alapján. Kiemelte, hogy „megérkezni egy forráshoz mindig ünnep. A tenyereinkből poharat formálni és megkóstolni a rekkenő hőségben a jéghideg vizet: élet frissítő élménye. Az Élet Vizével találkozni ott, a Kilián-forrásnál az új kezdet ígérete lehet a számunkra is.”

Az úrvacsorai közösséget kisebb csoportokban a fűben ülve, egy tál kenyérrel, szőlővel, sajttal és egy pohár borral ünnepelte meg a jelenlévő több mint száztíz fős gyülekezet. 

Köszönjük az istentisztelet zenei vezetőinek, Bence Zsófiának és férjének, Héja Gábornak a gitáros és énekes szolgálatot. Valamint Korenné Turán Gyöngyi gyülekezeti felügyelőnek, Nemecz Pálnénak, Csővár Község polgármesterének, Malovecz Imrének és Petrovicz Sámuelnek, akik segítették és támogatták az istentisztelet megvalósítását és a cserkésztábor életét.

Gyülekezetünk terve, hogy kihasználva a gyönyörű természeti környezetet augusztus végén szeretnénk megtartani a következő bakancsos istentiszteletet, melyre szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket!

HELYREIGAZÍTÁS:

Az evangelikus.hu-n július 18-án „Bakancsos istentiszteletet tartottal Csőváron” címmel megjelent tudósításunkat a legjobb szándékunk ellenére is félreérthetően fogalmaztuk meg. Szeretnénk pontosítani az ott megfogalmazott mondatainkat. Természetesen, a „Bakancsos istentisztelet” úrvacsorai liturgiáját és közösségét az egyházunk jó rendje és hagyománya szerint ünnepeltük. Az adott vasárnap lekciójában olvasottak szerint kisebb csoportokban, a fűben ülve vettük magunkhoz Krisztus testét és Krisztus vérét. Majd az úrvacsoraosztás  után, egymásnak adtunk szőlőt és sajtot.
Czöndör István, lelkész

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!