A Bábel–Jeruzsálem-járat (1Móz 11,1–9)

A Bábel–Jeruzsálem-járat (1Móz 11,1–9)

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Gáncs Tamás
Minden kétséget kizáróan az utóbbi másfél évtized egyik legizgalmasabb, legfelkavaróbb filmművészeti alkotása a Cate Blanchett és Brad Pitt főszereplésével készült Bábel című film. Lakmuszpapír, diagnózis is, de több annál, maga a valóságra adott reflexió.

Alejandro González Iñárritu rendező így fogalmazott a remekművel kapcsolatban: „A Bábelt az a morális, belső igény hívta létre, hogy megtisztuljak, és beszéljek mindarról, ami betöltötte a szívem és az elmém. A legnagyobb élmény az volt számomra, hogy elkezdtem forgatni egy filmet az emberek közötti különbségről, arról, ami elválaszt bennünket, a fizikai és nyelvi korlátokról. Útközben rádöbbentem, hogy valójában arról készítek filmet, ami összekapcsol bennünket: a szeretetről és a fájdalomról.”

Az alkotás középpontjában a 21. század egyik legnagyobb problémája áll: az emberek közötti kommunikáció hiánya. A legszomorúbb az egészben, hogy nem kell elveszni a marokkói sivatagban vagy a tokiói forgatagban ma sem, hogy elszigeteltnek, magányosnak érezzük magunkat. Iñárritu szerint a legborzasztóbb magány az, amelyet sokszor magunkkal, szeretteinkkel, feleségünkkel, gyermekeinkkel élünk meg.

Az idei pünkösdi ünnepen még inkább felerősödhet bennünk a kommunikációs hiányérzet. Az a fajta elszigeteltség, az a fajta egymás mellett elbeszélés, amelyről a szóban forgó filmalkotás is szól, itt van körülöttünk, közöttünk, bennünk – sőt élesebben, mint tizennégy évvel ezelőtt, amikor a film debütált. Konkrétabban éljük meg, mint valaha. Érezzük közvetlen hatásait, az ebben rejlő feszültségeket mind személyes életünkben, mind közösségi aspektusaiban – járványhelyzeten innen és túl.

Bábel több mint egy bibliai mítosz, nagyon is valóságos kihívás. Olyan kérdés, amelyre a kereszténységnek van válasza az első pünkösd óta. Jézus mindenkori tanítványainak a Mester ígérete és annak betartása következtében van reménységük, ez pedig nem más, mint a Lélek érkezésének egyesítő ereje, a Szentlélek lélekegyesítő ereje.

„Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt” – olvashatjuk, és elgondolkoztathat minket: vajon ez megvan ma is? Internet, egyetemes popkultúra, közösségi oldalak, Covid-19, és folytathatnám. Tulajdonképpen meglenne a közös nyelv napjainkban is? Vagy éppen hogy elválaszt minket, ami látszólag összeköt? „…szerezzünk magunknak nevet…!” – olvassuk, de vajon nem ugyanez a téma ma is, amikor szinte semmire nem vágyik jobban az ember, az ókor emberéhez hasonlóan, mint hogy legyen neve, hírneve, hogy ne felejtődjön el, hogy fennmaradjon bármi áron is?

A „valahol valami eltörött” Dsida Jenő-i életérzése nem hagy nyugodni minket, akár bevalljuk, akár nem. Nem értjük igazán Istent, egymást, magunkat. Pünkösd éppen ebből szeretne kirázni, felrázni idén is. A Lélek ereje éppen azt akarja felerősíteni, ami a leggyengébb bennünk: az odafigyelést, az empátiát, a szolidaritást és – mindenekelőtt és -felett – Jézus mai követőjeként: az őhozzá tartozás élményét. Az örömhírt, hogy megtörténhet a csoda, a nyelvi fordulat: Isten és Jézus Lelke teret kap az életünkben.

Elkezdjük érteni, mit is akar mondani Isten, a másik ember, mi is Isten terve éppen velem. Ez a pünkösdi nyelvtan. Bábel bukása. Káoszból rend születhet.

A bábeli magasság kísértése helyett a pünkösdi mélység megértése és megélése ez. Isten trónfosztásának vágya helyett Isten trónja előtt való meghajlás és imádat. Összefogás – nem valami ellen és nem is valamiért, hanem valakiért. Azért a valakiért, akiről pünkösd is szól.

Pünkösd Jézus-ünnep. Benne van az egység, a két nap külön hangsúlya, maga a háromság, a Szentháromság és a sokszínűség és annak áldásai. A jó értelemben vett diverzitás örömének felismerése: hogy egy nagy pünkösdi gyülekezetben vagyunk, érkezzünk bárhonnan, vagy tartsunk bármi felé.

Jézus áll ennek a pünkösdi közösségnek a közepén, és Bábel városa helyett egy másik városba, az új Jeruzsálembe hívja és várja övéit. Mi pedig, együtt és egymásért is, elmondhatjuk a fohászt egyes és többes számban is: „Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám…!” (EÉ 244,1) Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj reánk!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2020. május 24-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Címkék: Bábel - Gáncs Tamás - Jézus -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!