Negyvennégy évi tanárkodás, harminckét évnyi intézményvezetés és huszonöt évnyi egyházi iskola-építés után augusztus közepén nyugdíjba vonul Rajnai Károly, a Hunyadi-iskola igazgatója. Azt mondja, igyekszik szuggerálni magát, hogy most a megérdemelt pihenés következik az életében, de már most tudja, a szeptember nehéz lesz. Mert augusztusban nála már jelentkeznek az elvonási tünetek: hiányoznak a gyerekek.

„Vegyes érzések dúlnak bennem, igen. Bár sokszor elképzeltem az utolsó hónapokat, heteket az iskola élén, karantén és járvány nem volt benne. Bár tulajdonképpen ez a helyzet megkönnyítette az elválást. Ha minden nap láttam volna a gyerekeket, azt hiszem még nehezebb lenne” – árul el egy kicsit a benne dúló érzésekről Rajnai Károly. Sok mindenről híres volt a diákok körében, többek között végtelen türelméről még a csíntalanokkal szemben is. „Ide figyelj, Mókuskám!” – fordult számtalanszor a tanulókhoz, az egyik búcsúzó nyolcadik osztálytól kapott is idén egy hatalmas plüss mókust.

„Amikor elkezdtem a pályámat, belémvésődött az elhatározás: az én pedagógiámban a gyerekek állnak a középpontban, rájuk fókuszálok, ők vannak mindenekfelett. Ehhez tartottam is magam” – mondja mosolyogva. Aki nem ismeri, most gondolhatja, hogy milyen lágyszívű az igazgató. Téved. Szeretetéhez fegyelem és következetesség is párosult.

„Engem a Jóisten segített. Olyan munkahelyeim voltak, ahová reggelente örömmel mentem, a kollégáimat igyekeztem minél jobban megismerni és nyitott maradni a véleményükre. Azt szoktam mondani, mindannyian egy nagy diófán ülünk, ha egyikünk alatt megreccsen az ág, mindannyian lepottyanhatunk. A gyerekek pedig mindig is sok örömet adtak nekem. Számomra az iskola a cselekvő szeretet közösségi helye, ahol szeretettel, de szabályok következetes betartásával és betartatásával tanítunk és tanulunk” – vallja Rajnai Károly. Ezek után nem lehetett kikerülni a kérdést: mitől lesz szerinte jó egy pedagógus?

A teljes cikk itt érhető el.