1940. szeptember 15-én, Győrben elhangzott igehirdetésében mondta e szavakat Szabó József, akit 1948-ban a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület püspökévé választottak. Egyebek közt a sajátosan „magyar bűnöket” is ostorozta. Hangsúlyozta, hogy a gyűlölködés és úrhatnámság helyett a hazának személyválogatás nélküli testvérszeretetre és szolgálatos lélekre lenne szüksége.

Mégsem ezen gondolatok szomorú aktualitására tekintettel gyűltek össze Balassagyarmaton, a Luther-házban 2016. október 29-én, szombat délután 15 órakor mintegy hetvenen. Sokkal inkább azért, hogy megemlékezzenek a gyülekezet egykori lelkészéről, D. Szabó Józsefről, aki püspöki tisztétől 1952-ben történt megfosztását követően is, több mint két évtizeden keresztül hűségesen végezte az igehirdetői, lelkipásztori szolgálatot a rábízottak között.

A kerek évforduló egy szomorú eseménnyel kapcsolatos: 30 éve hunyt el. Ugyanakkor ezt megelőzően már tizenhárom évvel korábban nyugdíjba vonult, de emléke több mint négy évtized távlatából ma is elevenen él sokak lelkében.

Az emlékező alkalomra csupán két személy kapott külön meghívást: Tóthné dr. Szabó Márta, a püspök lánya, valamint Zólyomi Mátyás csepeli lelkész, aki egykori konfirmandusaként minden ma élő lelkész közül, talán legközelebbi kapcsolatban állt a püspökkel. Mindketten személyes hangvételű, színes, élvezetes megemlékezést tartottak, néhány érdekes, mulatságos, vagy épp torokszorító esemény felidézésével.

Annál szívmelengetőbb, hogy a többi jelenlévő csupán az istentiszteleti hirdetésből értesült az ünnepi összejövetelről, mégis képviseltette magát mindkét filia, Ipolyszög és Szécsény gyülekezeteinek tagsága, de érkeztek Érsekvadkertről és Budapestről is vendégek.

A püspök életrajzának, valamint személyes életével, szolgálatával kapcsolatos néhány jellemző idézet, emlék, levélrészlet, búcsúzó, vagy búcsúztató szöveg felelevenítésében közreműködtek a gyülekezet tagjai közül: Bajnóczy Jánosné Zsuzsa, Cserni Zoltán, Honti István, Jánoska Lászlóné, Johanesz János, Kőszeghyné Aranka és Ónodi Pálné.

A püspök újévi áldásként íródott versét – „Minden nap, add meg Uram ezt a hármat...” – Réti Zoltán kottái alapján adta elő a gyülekezet kórusa, Antal Gusztávné vezetésével. Az ünnepség kezdetén az Erős vár a mi Istenünk kezdetű evangélikus himnusz és a befejező Ó maradj vélem kezdetű esti ének orgonás kíséretét dr. Feketéné Benkó Kata végezte. A záróének éneklése alatt a gyülekezet és az énekkar képviseletében koszorúkat helyeztek el a parókia falán lévő emléktáblán.

A megemlékezés ötletgazdája és az ünnepség moderátora Huszárik Ildikó, a gyülekezet felügyelője volt. A gyülekezeti terem ajtószárnyain, valamint egy vitrinen a gyülekezeti tagok által az előkészület heteiben felajánlott fotók, emléklapok, levelek másolatai emlékeztettek az ünnepeltre.

Az ünnepség résztvevőire, távoli helyen korábban vállalt kötelezettségére tekintettel, üzenetben kérte Isten áldását Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke, aki örömmel és büszkén viseli azt a püspöki keresztet, amely korábban Szabó Józsefé volt. Irodája egyik falát is a püspökről Farkas András balassagyarmati festőművész által készített festmény reprodukciója díszíti, amelynek eredetije a balassagyarmati gyülekezeti teremben található.

Mielőtt a finom sütemények és a tea mellett a kötetlen beszélgetés elkezdődött, a gyülekezet lelkésze, Bartha István felolvasta Szabó József püspöknek, nyugalomba vonulása alkalmából elmondott elköszönő szavait, valamint a Jer örvendjünk keresztyének című, Luther írásaiból összeállított áhítatos könyvből az eme szombatra vonatkozó részt. Tudvalevő, hogy a kötetet, mely már a negyvenes években napvilágot látott, Szabó József fordította. A róla való megemlékezés méltó kezdete volt a balassagyarmati evangélikusok számára a reformáció 500. jubileumi esztendejének. Az illusztrációként látható fotómontázst az ünnepi alkalmon jelen lévők emlékül magukkal vihették.

Szabó József a Vas megyei Alsómesteriben született 1902-ben. Liceumi és teológiai tanulmányait Sopronban végezte. Kapi Béla püspök szentelte lelkésszé Szombathelyen. Szolgálatát Győrben kezdte. Madách Imre fő műve, Az ember tragédiája iránt balassagyarmati tartózkodása alatt mélyült el érdeklődése. Olyannyira, hogy a mű több kiadásának szöveggondozójaként vált ismertté egyházi körökön kívül is. Munkásságát 1983-ban Madách-díjjal ismerték el, majd egy évvel később az Evangélikus Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktorává avatták. A tragédiával kapcsolatos gazdag gyűjteményét nyugalomba vonulását követően Győrbe vitte magával, mivel az akkori Nógrád megyei pártvezetés kicsinyessége miatt nem maradhatott a saját bevallása szerint második szülőhelyének érzett Balassagyarmaton. 1986 októberében hunyt el Győrben.