Húsz évvel az újratelepítés után kettős csapás érte Csabát. 1738. április 14-én dél körül nagy tűz ütött ki. A heves szél következtében a tűz gyorsan terjedt, huszonkét ház porrá égett a benne lévő bútorokkal és az istállókban lévő állatokkal együtt. A lakosságot az Arad megyéből behurcolt járvány is erősen fenyegette.

Csabára július 1-jén tört be a pestis. A betegeket és az elhunytak hozzátartozóit „veszteglő házakban” különítették el, ezek a település legszélső házai voltak. Az egyik ilyen szélső ház a mai evangélikus gimnázium helyén állt, előtte mély sánc volt. Burián Sámuel evangélikus lelkész naponként kijárt oda, a pestises betegeknek az úrvacsorát és a bort a sánc innenső partjától egy hosszú rúdon nyújtotta át a túlsó partra.

A szeptember 6-áig pusztító járványban százhatvankilenc lakos esett áldozatul a fejlődés útján éppen elindult Csabán. Az áldozatokat egyházi szertartás nélkül, egy külön a pestises halottak számára kijelölt temetőben hantolták el.

A cikk itt folytatódik.